Michael Eneramo, a nigériai válogatott egykori csatára 40 éves korában életét vesztette, miután egy barátságos mérkőzésen összeesett a pályán.
"Mi marad az emberből halála után? Kell, hogy valahol tovább létezzen, ha nem is abban a formában, ahogyan addig" - 80 évesen elhunyt Nemere István író. Emlékére összeszedtünk öt fontos idézetet tőle.
Mint arról beszámoltunk, 80 évesen elhunyt Nemere István író. 80. születésnapját és 800. könyvének megjelenését ünnepelte a napokban, azonban az eseményt követően szívinfarktussal került kórházba, ahol napokig mélyaltatásban tartották.
Emlékére összeszedtünk öt fontos idézetet tőle:
Ha valaki sokat ír, az önmagában nem jelent semmit. Se rosszat, se jót. (...) Gyorsan is lehet olyat írni, ami maradandó. A könyvtárak pedig tele vannak lassan írt rossz könyvekkel
- mondta egy interjúban. Egy másikban pedig ezt:
Jön egy ötlet, de abban a pillanatban, hogy elkezdek rajta gondolkodni, már sérül, már nem lehet maradéktalanul szavakba önteni. Elveszik belőle egy csomó minden. És mire papírra vetem, addigra még inkább.
A vallásról így nyilatkozott:
Minden vallás a békére épít, de éppen mi, keresztények tudjuk a legjobban, hogy ez milyen álságos, és ennek jegyében mi minden szörnyűséget lehet elkövetni nem csak a más vallásúakkal vagy vallástalanokkal, de a saját hittársainkkal is.
A természetet pedig így látta:
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Minden új bizonyos fokig elpusztít valamit a régiből, másképpen nem is jöhetne létre, nem kaphatna erőre, nem működhetne. Ha energiát, technológiát, közlekedést, hírközlést akarunk magunknak teremteni - márpedig szükségünk van ezekre, nem igaz? - hát ehhez bizonyos mértékben át is kell alakítanunk a környezetet. Primitív gondolkodásmód az, amely azt sugallja a tisztességes, de tájékozatlan állampolgároknak, hogy vissza lehet állítani az erdők, rétek, hegyek, tavak eredeti tisztaságát és nyugalmát. Erre csak akkor kerülhetne sor, ha az ember nevű élőlény elpusztulna a föld színéről.
Végül megosztjuk gondolatát a halálról:
Mi marad az emberből halála után? Kell, hogy valahol tovább létezzen, ha nem is abban a formában, ahogyan addig. Örök lázadó az agy, a tudat - nem tud belenyugodni, hogy megsemmisül.
Sziget 2026: lineup és fellépők – Ennyibe kerül most egy napijegy, bérlet az idei Sziget Fesztiválra
Mennyibe kerülnek a Sziget 2026 jegyek és bérletek? Kik a már biztosan tudható Sziget fellépők? Összegyűjtöttük, amit az idei Sziget Fesztiválról tudni lehet.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








