23 °C Budapest
Ráckeresztúr, 2024. január 10.Udvaros Dorottya színmûvész a Hubay Miklós Õk tudják, mi a szerelem címû színmûvébõl készült tévéfilm forgatásán a ráckeresztúri Pázmándy-Brauch kastélyban 2024. január 10-én. A Nemzeti Filmintézet és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap (MTVA) elsõ koprodukcióját várhatóan az év második felében tûzik mûsorra a televízióban.MTI/Koszticsák Szilárd

Mi történhetett? Otthagyja a Nemzeti Színházat Udvaros Dorottya

2024. május 3. 17:07

A nehéz anyagi helyzetre hivatkozva nem kapott új szerződést a Nemzet Színésze a Nemzetiben, ám ő maga nem nagyon érti a visszásságokat.

22 év után távozik a Nemzeti Színházból Udvaros Dorottya, akit ebben az évben még a Nemzet Színészének is megválasztottak. A színművésznő a Magyar Hangnak erősítette meg a távozás tényét, melynek okaként azt mondta: a teátrum igazgatója, Vidnyánszky Attila nem adott neki szerződést a következő évadra.

Udvaros Dorottya elmondta, hogy hogy az igazgató a színház nehéz anyagi helyzetére hivatkozott, többek között arra, hogy a kormányzat ebben az évben 380 millió forintot vont el tőlük. Udvaros ugyanakkor nem érti, hogy ha ez valóban így is van, mi szükség van nagy nevű külföldi rendezőket szerződtetni.

A kormány elvont 380 millió forintot a színháztól, és idén már nem sikerült befoltozni a költségvetésen ütött lyukakat. Elfogadom, hogy anyagi problémák vannak, de ha valóban ilyen rossz a helyzet, akkor miért kell újabb és újabb külföldi rendezőt leszerződtetni hatalmas összegekért? A Nemzetiben már alig rendeznek magyar művészek

- tette fel a kérdést a színművésznő.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Koszticsák Szilárd, MTI/MTVA

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 5. szombat
Viktor, Lőrinc
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?