18 °C Budapest
Human hand holding remote control changing Channels with television set.

Visszatér a tévéképernyőkre a magyarok egyik nagy kedvence: sok néző várt már erre

MTI
2023. december 20. 14:46

Minden eddiginél több, összesen hatvan produkció kap lehetőséget a bemutatkozásra A Dal 2024. extra, előválogató adásában. Ezek közül választja ki a televíziós zsűri az élő showműsor 40-es mezőnyét - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szerdán.

A több száz beküldött dalból a szakmai előzsűri kiválasztotta Az Év Dala 2024 cím várományosait. Hatvan előadó, illetve zenekar mérettetheti meg produkcióját a magyar dalok versenyének extra, előválogató adásában - írták a közleményben.

"Évről-évre egyre színvonalasabb pályaművek érkeznek a dalválasztóra. A többkörös előszűrés a garancia arra, hogy csak a legígéretesebb produkciók szerepeljenek a képernyőn. Rendkívül erős mezőny állt össze, nehéz döntés vár az ítészekre, hogy a 60-ból kiválasszák a 40 élő show-ba bejutó versenydalt" - idézi a közlemény Szeleczky Ádámot, A Dal 2024 kreatív producerét, aki kiemelte: "a fődíj is minden eddiginél értékesebb, hiszen egy világhírű stúdióban rögzített album mindig magában hordozza a nemzetközi karrier lehetőségét".

A Dal új évadában már nyolc héten át versengenek a dalok. A válogatókban ismét 40 dal mutatkozik be. Az elődöntőben crossover hangszerelést kapnak a produkciók, majd a döntőben már szimfonikus verzióban hangoznak el az idén 80 éves Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében. A minőség zálogaként a fordulókban neves zenei szakemberek segítik az ismert és pályakezdő előadókat - írták a közleményben.

A győztesnek egyedülálló lehetőséget biztosít a közmédia: az év dala előadója a legendás, nemzetközi Hansa Studios-ban készítheti el új lemezét a stúdió szakembereivel - beleértve a felvételi, keverési és masteringelési munkálatokat. Korábban olyan világsztárok rögzítették itt albumaikat, mint a U2, a R.E.M., a Depeche Mode vagy Iggy Pop - írták a közleményben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Az Ötöslottó nyerőszámai a 40. héten

Ezen a héten is élőben közvetítettük az Ötöslottó sorsolását. Lássuk, elvitték-e a fél éve halmozódó főnyereményt, amely már 5 milliárd 935 millió forint volt ezen...

Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 9. szerda
Dénes
41. hét
Október 9.
Postai világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?