A magyar munkaerőpiac ma már nem tudja kitermelni azt a létszámot, amelyre a gazdaságnak szüksége lenne.
Kiosztották a legjobb zenei klipeknek járó díjakat: ezek a magyar előadók kaptak elismerést 2023-ban
A Legjobb Klipnek járó első díjat a Carson Coma Feldobom a követ és Lee y Misery című alkotása megosztva nyerte, a díjakat csütörtök este adták át az Akvárium Klubban. Az idei seregszemlén 450 nevezett videóból került ki az a 92 klip, akik versenybe szálltak a díjakért - közölték a szervezők. Ebben az évben több holtverseny is kialakult, és számos kategóriában adtak arany, ezüst és bronz díjat is, összesen 22 kategóriában hirdettek 49 nyertest.
A fődíj mellett a Carson Coma Feldobom a követ című videója nyerte a legjobb operatőri munka díját is, a zenekar Hagyjál, Lomtalanítok! című klipje pedig a legjobb styling elismerést érdemelte ki. A legjobb animáció kategóriában szintén megosztott fődíjat hirdettek, itt Dzsúdló és az Antal Gábor Trió lettek a győztesek. A legjobb koncepcióért járó elismerést a Slow Villagenek ítélték oda, a legjobb látvány Sisié lett, a legjobb sztilóért (stílus) járó elismerést pedig a Pogány Induló kapta.
A legjobb rendezésért a Dope Calypsot díjazták, ők a WM Music Distribution (WMMD) különdíját is megnyerték. A cég bejelentette, hogy tizenötmillió forintos alapot hoznak létre magyar független előadók támogatására. A gála műsorvezetői Miller Dávid és Co Lee voltak, akik közös számukkal, az Angyal klipjével a legjobb ötlet ezüstdíját is hazavihették. Azahriah és Manuel a legjobb sztiló kategóriában vihettek haza elismeréseket, a legjobb ötlet aranydíját pedig a Kispál és a Borz kapta.
A közönségdíjat megosztva Dzsúdló Keringője és Pápai Joci és KKevin Fénybenjárók című alkotásai nyerték, a szervezők különdíját a Magna Cum Laude, a zsűri különdíját pedig Tingyela Dóri vehette át. Az idén először díjazták a legjobb mesterséges intelligencia segítségével készített AI videókat, amelynek fődíját a Balkan vip 100 csók című filmje nyerte, valamint először adták át a legjobb táncos klipeknek járó elismerést, amit Konkoi vihetett haza.
A Magyar Klipszemlét 2015 óta rendezik meg. A zsűriben idén Nagy Marcell operatőr, Fekete Xénia reklámfilmrendező, Sivák Zsófia fotós, Pálffy András, a Budapest Park alapító-igazgatója, Sánta Balázs, a MOME oktatója, Zámbó Anna, a Republic Group tartalom igazgatója, Bar Soma, a Grand Brush kreatív igazgatója és Kersner Máté, a Telex újságírója foglalt helyet.
Százszorosára nőtt ez a népszerű piac alig pár év alatt: elképesztő, kikhez vándorolnak a milliárdok
Szívesen fizetünk a zenéért, vagy még mindig az ingyenes megoldásokat keressük? És hogyan alakította át a streaming a teljes zeneipart? Mutatjuk!
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








