Hétfő kora délután kiürítették a Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikumot.
Az elkövetkező napokban többen kilátogatnak a temetőbe, hogy megemlékezzenek elhunyt szeretteikről. Sokan otthon is mécseseket, gyertyákat gyújtanak. Ahhoz, hogy méltó módon emlékezhessünk meg, előzzük meg a tüzet a temetőben és otthon is.
Tavaly egész évben 98 alkalommal keletkezett tűz temetőkben vagy azok környékén. A legtöbbször, 66 esetben a temető növényzete és a száraz avar kapott lángra. A legtöbb esetben csak néhány négyzetméteren pusztítottak a lángok, de néhány helyen a temető melletti területre is átterjedt a tűz, és többhektáros, kiterjedt szabadtéri tűz alakult ki.
Összesen 330 ezer négyzetméternyi terület égett le. 17 alkalommal a temető területén kihelyezett szemetes gyulladt ki, 15 esetben pedig a sírhelyeken elhelyezett koszorúk égtek. Tavaly október vége és november eleje között 13 temetőben keletkezett tűz. Ugyanebben az időszakban 12 lakóépületben csaptak fel a lángok kegyeleti gyertyák és mécsesek miatt.
A temetői tüzek megelőzése érdekében tisztítsuk meg a sírhely környezetét a száraz falevelektől, elszáradt koszorúktól és virágoktól! Csak hőálló mécsestartóban lévő mécsest gyújtsunk meg! A mécsest úgy helyezzük el, hogy a közelében ne legyen semmilyen éghető anyag, és ne tudjon felborulni. Az égő mécsest a sírtól való távozás előtt oltsuk el! A temetőben kihelyezett hulladékgyűjtőbe ne dobjunk izzó, forró tárgyakat! Aki a temetőben tüzet észlel, hívja a 112-es segélyhívó számot és értesítse a temető biztonsági személyzetét.
Sokan otthon is gyertyát gyújtanak ebben az időszakban. Az ezzel összefüggő lakástüzek leggyakoribb oka, hogy az égő mécsest, gyertyát túl közel teszik valamilyen éghető anyaghoz. Ha a gyertyát vagy mécsest egy tűzálló tálra, a gyúlékony tárgyaktól távolabb helyezzük, akkor az nem forrósítja át a környezetét, és nem vezet lakástűzhöz a megemlékezés. A meggyújtott gyertyát ne hagyjuk felügyelet nélkül!
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Akik Halloweent ünnepelnek és töklámpást készítenek, ügyeljenek arra, hogy a lámpás ne tudjon felborulni, és ne legyen a közelében semmi, ami meg tud gyulladni. Akik kültéren helyeznek el töklámpást, abba gyertya és mécses helyett elemes LED izzót tegyenek! Ez akkor sem okoz tüzet, ha a szél száraz faleveleket fúj oda, vagy felborítja a töklámpást.
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







