Aratott az Egyik csata a másik után, ami 14 jelöléssel indult a 79. BAFTA-díjátadón, és ezek közül hatot meg is nyert.
Egy új, izgalmas bisztró nyílt a MOL Campus földszintjén, mely a környéken dolgozó 10 ezer irodistára is számít ebédidőben. Bíró Dániel konyhája az ígéretek szerint lezser, de kifinomult és tudatos lesz. Megnéztük, milyen árak várják a betérőket a Zazie-ban.
A Kopaszi-öböl az elmúlt években óriási változásokon ment keresztül: fejlődik egy új városnegyed. 2022 decemberében adták itt át a MOL Campust, amit a londoni Foster + Partners és a magyar Finta Stúdió által tervezett. A 86 ezer négyzetméter nettó alapterületű új székházban 2500 munkatárs dolgozik, földszintjén most egy új, izgalmas étterem nyílt, mely ennek a negyednek a gasztroélmény-pontja, egy igazi törzshely szeretne lenni.
Az itt dolgozók és a környéken lakó vendégek nem csupán jókat ehetnek vagy ihatnak majd, mindeközben élvezhetik az öböl egyedülálló hangulatát.
Az Zazie gasztronómiai koncepcióját és a konyha irányítását egy fiatal séf, Biró Dániel, vette kezébe. A konyhafőnök nem egyedül, hanem a KisBíróban korábban már összeszokott csapatával érkezett. Dani Svájcban tanult, majd a londoni The Arts Clubban dolgozott Jean-Luc Mongodin keze alatt. Onnan Bécsbe vezetett az útja, ahol Konstantin Filippou két Michelin csillagos éttermében fejlesztette tovább tudását.
Az étterem választéka az elviteles reggelitől, a villásreggelin át, a 40 perces üzleti ebédmenün keresztül a munka utáni italozásig rengeteg pillanatot kínál a vendégeknek. Étlapjuk összeállításánál különös figyelmet fordítottak az egészséges alapanyagok használatára: ezek a szendvicsek, saláták, édességek a nagyvárosi rohanásban is biztosítják a vendégek számára a jóllétet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Villásreggeli étlap:
- Lazac bowl, színpompás retek, cékla, avokádó: 4260 forint
- Gofriszendvics barackkal vagy fügével, vaníliahab: 2720 forint
- Napindító zabkása, házi lekvár, friss gyümölcs (vegán): 3820 forint
- Sült banán, akácméz és menta: 2720 forint
- Omlett (választásod szerint: hagyma, gomba, bacon, sajt): 2580 forint
- Eggs benedic, rozskenyér: 3240 forint
- Eggs florentine rozskenyéren 3640 forint
- Bécsi roppanós virsli, mustárral, friss császárzsemle: 2420 forint
Az kétfogásos business lunch 3630 forintba, a 3 fogásos 4240 forintba kerül, az à la carte pedig így néz ki:

-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







