A spanyol első- és másodosztály 42 csapatából 38 lép pályára retró mezben a hétvégén.
Új hóbort söpör végig Magyarországon: megszólalt Lakatos Márk, ez már nem szimpla divatirányzat
A július második felében bemutatott Barbie az elmúlt évek egyik legnagyobb mozis sikerének bizonyult, mostanra több mint egymilliárd dolláros bevételt generált. A film hatása azonban túlnyúlik a mozitermeken, hiszen a játékbabák másodlagos piacát is alaposan felbolygatta mind Magyarországon, mind külföldön. A Pénzcentrum vlogjának, a CashTagnek legújabb adásában ez utóbbi piacnak, a gyűjtők világának jártunk alaposabban utána, továbbá Lakatos Márktól azt is megtudtuk, hogyan befolyásolta a Barbie a divatvilágot.
Az utóbbi hetekben a Pénzcentrum is gyakran foglalkozott a Barbie-film sikerével, illetve a film nyomán a játékbabák iránti jelentősen emelkedő érdeklődésről is többször beszámoltunk. Az Árukereső eheti tájékoztatása szerint Magyarországon 75 százalékkal ugrott meg az érdeklődés a babák iránt, míg Csehországban és Szlovákiában nagyjából 30 százalékkal emelkedett a keresések száma.
De nem csak a keresések száma, hanem a meghirdetett tételek száma is jelentősen nőtt a film július 20-i magyarországi premierje óta. A Vatera tájékoztatása szerint a premier előtt mintegy 450 tételt hirdettek meg a kategóriában, ám a film bemutatása óta további mintegy 700 baba és Barbie-kiegészítő került fel az online piactérre.
Nem csak átmeneti hóbort
Bizonyára sokan vannak, akik a film hatására most rákerestek a babákra, esetleg vásárolnak is belőlük egy-egy példányt, ám idővel újra elfelejtik a gyerekkornak ezt a rózsaszín darabkáját. Másoknál azonban ez nem csak átmeneti hóbort: a CashTag videójából megtudhatjuk, hogy a Barbie-t gyártó
Mattel becslése szerint jóval több mint 100 ezer lelkes Barbie-gyűjtő van, 90 százalékuk nő, átlagosan 40 évesek és évente több mint 20 babát vásárolnak”.
A gyűjtőket persze különböző dolgok motiválhatják, van aki például egyszerűen nosztalgiából vásárol a babákból, mások akár pénzt is próbálnak csinálni belőlük.
[…] A gyűjtők nagy része egyébként nem feltétlenül befektetés céljából vásárol babákat, hanem a gyűjtés szenvedélye miatt. Nekem nem elsődleges gyűjtés a Barbie, és személy szerint a 80-as évek vége és a 90-es évek eleje az, ami mozgat babák szempontjából, mert azoknak az arca hasonlít leginkább arra, amit kaptam gyerekként, és a mai napig megvan […]”
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
– mondta el a Pénzcentrumnak a babákat gyűjtő Adrienn egy korábbi cikkünk kapcsán.
Barbie, a divatdiktátor
A CashTag új videójában Lakatos Márk stylist, divat-, jelmez- és látványtervező, médiaszemélyiség többek között azt is elárulta, hogyan ment végbe az a folyamat, amelynek a végén már nem a divat hatott a Barbie-ra, hanem éppen fordítva, a Barbie hatott a divatra.
[…] Tehát elkezdtek felnőni azok a lány generációk, akik ezzel játszottak és gyakorlatilag az egész popkultúrában a Barbie-jelenség megjelent. Előkerültek az első olyan mainstream női stílusikonok, mint mondjuk Paris Hilton vagy Britney Spears, akik ezzel az egész ilyen szőke, Barbie-cica karakterrel elkezdték visszafelé ezt az egész jelenséget megteremteni. Onnantól kezdve mondhatjuk azt, hogy már a Barbie kezdett el hatással lenni a divatra és nem pedig a divat volt hatással a Barbie-ra. […]”
- mondta el a divattervező.
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








