A gyors terjedést nem a hitelre szorulók, hanem egy magas jövedelmű, digitálisan érett réteg hajtja.
A nem rég bemutatott Barbie filmnek hála a babák már nemcsak a mozivásznon hódítanak: 75 százalékkal többen vásárolnak most Barbie-t, mint korábban.
Barbie nemcsak a mozivásznakon hódít, hanem népszerűsége átszivárgott a valóságba is, ugyanis itthon és a régióban szinte a premier után az ikonikus babákat elkezdték keresni a fogyasztók az Árukereső.hu-n. Itthon 75 százalékkal ugrott meg az érdeklődés Barbie iránt, míg Csehországban és Szlovákiában 30% körüli értékkel nőtt a keresések száma. Egyértelmű tehát, hogy az élőszereplős adaptáció újra felkeltette az érdeklődést a termék iránt. Előfordulhat, hogy a szülőkben izzította a nosztalgia tüzét, de az is lehet, hogy új rajongókat vonzott maga köré a márka.
A Mattel figuráján túl a Lego is népszerűbb lett az utóbbi időben: itthon kb. 20%-kal, míg cseh és szlovák szomszédainknál közel 17%-kal többet kerestek rá az iskolakezdés előtt.
A Barbie baba és a vígjáték persze nem tudta teljesen elterelni a figyelmet az inflációról, ugyanis Magyarországon továbbra is hatalmas az érdeklődés a cukor iránt: közel négyszer annyit kutatták az ár-összehasonlító oldalakon a legjobb árakat a tudatos fogyasztók az előző hónaphoz képest. Az élelmiszeren lévő fókusz aktualitása abban is megnyilvánul, hogy Csehországban és Szlovákiában nyoma sincs ilyen mértékű változásnak.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








