0 °C Budapest
Microphone in concert lighting

Leesik az állad: ennyit kaszált tavaly Rúzsa Magdi, Azahriah és Fluor Tomi

2023. június 10. 10:02 2 perc

Mint arról itt a Pénzcentrumon már beszámolzunk, szépen teljesített tavaly Majka cége, de Sebestyén Balázs, Kasza Tibi és Nagy Feró sem panaszkodhatnak a 2022-es céges beszámolóik alapján. Most a 24.hu csekkolt újabb neveket, a beszámolók szerint Rúzsa Magdinak körülbelül 100 milliós, míg Azahriah-nak körülbelül 50 millió forintos osztalékot hozott a tavalyi év.

Még márciusban adott a ToiToi WC-ről elhíresül Azahriah, azaz Baukó Attila teltházas koncertet a Papp László Sportarénában. Ő a Gemina Kft. tulajdonosa és vezetője is egyben, amit tavaly júniusban hozott létre, így az esetében csak egy féléves beszámolóról beszélhetünk, azonban így is jövedelmező volt a vállalkozása. A zenész cégének ugyanis bruttó 60 milliós bevétele volt, így a cégnél 47 millió forintos osztalékot fizettek - írja a 24.hu.

Juhász Márton, azaz Dzsudló Azahriah-hoz hasonlóan tavaly nyáron hozta létre a Dzsu Kft-t: a vállalkozásának pedig bruttó 30 millió forintos árbevétele volt, amiből 14 millió forintot fizettek ki osztalékként. Rúzsa Magdi azonban már jelentősen jobban járt, mint a két fiú együttvéve: az énekesnő cége, a Plagiguel Kft. bár kicsit szerényebb évet zárt, mint 2021-ben (bruttó 192 milliós bevétel) a tavalyelőtti 67 milliós adózott eredmény 48 millióra csökkent. Ehhez csaptak hozzá az eredménytartalékból még ugyanennyit, így tudott kivenni 103 millió forintot osztalékként.

Karácsony Tamásnak, azaz Fluornak egyetlen cége van, az Elnöki Ügy Kft., ami tavaly minden fő számát tekintve javulást hozott. A két évvel ezelőtti árbevétele 23 millió forint volt, azonban ez 2022-re 37 millió forintra nőtt. Ebből az adózott eredmény 23 millió forint. A cég nem fizetett osztalékot.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18
Agrárszektor  |  2026. november 7. 20:02