Újra turnéra indul Azahriah: ekkor indul a jegyelővétel, vajon ez is villámgyorsan elfogy?
A fiatal magyar zenész több európai várost is érint fél év múlva induló turnéján, a jegyeket egy hét múlva mindenki megvásárolhatja majd.
A fiatal magyar zenész több európai várost is érint fél év múlva induló turnéján, a jegyeket egy hét múlva mindenki megvásárolhatja majd.
A Supermanagement Kft. kiemelkedő üzleti évet zárt 2023-ban, nyeresége közel duplájára emelkedett az előző évhez képest, ami nagyrészt Azahriah rendkívüli koncertsikereihez köthető.
Szombat délelőtt egy titokzatos poszt kavarta fel a rajongókat: úgy tűnt, rövidesen visszatérhet Azahriah, aki 2024 októberében jelentette be határozatlan idejű pihenőjét.
Azahriah, Magyarország egyik legnépszerűbb zenei előadója, rejtélyes módon jelentette be visszatérését a tavaly októberi visszavonulása után.
Azahriah után egy másik magyar rapper is kollaborációra lép egy nagy márkával - igaz, egyelőre ebből nem mutatott valami sokat.
Friss adatok alapján több mint 30 ezer jegyet váltottak Azahriah új filmjére a jegypénztáraknál.
A Mi vagyunk Azahriah nem egy koncertfilm, nem egy zenés dokumentumfilm és nem is egy hagyományos portréfilm.
Azahriah azt ígéri, nem örökre tűnik el, de sok dolgot helyre kell tennie magában. Persze nem is egyik pillanatról a másikra vonul vissza.
A rajongók izgatott várakozása hamarosan véget ér, ugyanis november 28-án bemutatják a mozikban Azahriah titokzatos filmjét, amelynek létezését sokáig homály fedte.
Pár óra alatt ismét teltházas lett Azahriah budapesti koncertje, vannak, akik pórul jártak és lemaradtak.
Már nem is kell olyan sokat várni, és véget ér a 2024-es Nagy Uborkaszezon, és érkeznek az izgalmas idei mozipremierek.
188 milliós osztalékot vett ki cégéből tavlay Azahriah
Azahriah menedzserei, Tóth Gergő és Tóth Kristóf interjút adtak, ahol beszámoltak a három telt házas koncert eredméyneiről is.
Rendhagyó programmal érkezik Beton.Hofi is a Szigetre, aki a világhírű Rajkó Cigányzenekarral fog együttműködni.
Taylor Swift nem jutott be a magyarok húsz kedvenc előadója közé a Spotifyon, de a külföldi előadók közül is csupán a hatodik legnépszerűbb lett.
A magyar zeneipar 2023-ban jelentős pénzügyi sikereket ért el. Szinten minden itthon működő menedzsment jó évet zárt tavaly.
Az Azahriah koncerten 990 forintért kínált, gyűjtők által keresett műanyag poharakat többszörös áron, akár 10 ezer forintért is hirdetik online piactereken.
Összegyűjtöttük a legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb híreket, cikkeket 2024. 21. hétről.
Amikor megjelent az Azahriah x Tisza kollab, sokan dobtak egy hátast az áraktól, viszont a triplakoncert mechandise-árai is elég húzósak.
Pénteken kezdődött, szombaton folytatódott és ma este zárul Azahriah háromestés fellépése a Puskás Arénában.