Budapest több kerületében is akár hat-nyolc órás áramszünetekre kell készülni október 13-tól egészen a hétvégéig.
Rá sem lehet ismerni Gesztesi Károly fiára: gyorsétteremben süt hamburgert a színész gyereke
Meglepő helyen tűnt fel Gesztesi Károly fia, Márkó. A 22 éves fiú egy V. kerületi hamburgerezőben dolgozik jelenleg, szúrta ki a Blikk.
A 2020-ban elhunyt Gesztesi Károly fia, Márkó egy V. kerületi étteremben dolgozik jelenleg szakácsként. Bár a fiú udvariasan elküldte a Blikk újságíróit, mondván nem nyilatkozik, de annyit megtudtak kollégáitól, hogy a fiú a gyorsétterem szíve-lelke és mindig szorgosan dolgozik, sose áll le.
Gesztesi Márkó és négy testvére közösen több mint 100 millió forintot örököltek az apjuk halála után. Többek között övék lettek az ingóságok, Gesztesi autója s a budakalászi luxusvilla is. Így kifejezetten elismerésre méltó, hogy az örökölt vagyon ellenére sem egy könnyű munkát választott magának Márkó, aki egyébként korábban zenei karrierről álmodott.
Gesztesi halála után a színész gyerekkori barátja, Galambos Lajos vette szárnyai alá a fiút.
Nem is kérdés, hogy bármikor ott vagyok a gyerekeknek. Ez természetes. Márkót próbálom a szárnyaim alá venni, segíteni őt zenei karrierjének az elindításában
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
– nyilatkozta még korábban Lajcsi, aki jelenleg egy gyógyíthatatlan betegséggel küzd, ami miatt nem tudott börtönbe vonulni.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







