A munkahely vonzerejét továbbra is elsősorban a versenyképes fizetés és juttatási csomag, a munka-magánélet egyensúlya és a rugalmas munkavégzés határozza meg.
Őrült összegeket kaszáltak az ország legértékesebb hírességei. Majka 80 milliót vett ki cégéből, Sebestyén Balázs 150 millió forint körüli osztalékot kaphatott, és Rúzsa Magdinak is jól futott a szekér. A legtöbbet azonban Kasza Tibi kereste: tavaly a cégéből majdnem 400 milliót vehetett ki.
Majkát tavaly már nem korlátozták a koronavírus miatt bevezetett korlátozások, és ez meg is látszott fő cége bevételein. 2021-ben 302 millió forintot ért el, ebből Majka 80 millió forintos osztalékot vett ki magának - derült ki a Forbes összeállításából.
A legértékesebb celebek listájának második helyén álló Sebestyén Balázs vállalkozása évek óta több százmillió forintos bevételt ér el, 2021-ben 316 millió forint jelent meg eredménykimutatásának árbevétel-során. Az árbevétel nagyjából fele profitként jelentkezik, amit Balázs szinte teljes egészében osztalékként ki is vesz.
A harmadik legértékesebb celeb, Rúzsa Magdi dalait több mint ötvenhétezerszer játszották a rádiók, fellépéseiért hatalmas összegeket kell fizetni. Cége tavaly 192 millió forintos bevételt ért el, amiből 67 millió volt a profit - azt nem tudni, ebből mennyi osztalékot fizettek.
Ördög Nóra cégének, amit férjével, Nánási Pállal közösen vezetnek 314 milliós bevétele volt, 25 milliós profittal.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Kasza Tibi ugyan csak ötödik lett a legértékesebbek korábbi listáján, de italporait és fogyitablettáit forgalmazó cége 2021-ben 783 millió forint profitot termelt, amiből 780-at fel is vettek osztalékként. A celeb ennek a felét kaphatta meg a lap szerint.
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







