Sárkeszin tehát tegnap járt, Lovasra pedig ma érkezett meg a Lidl mozgóbolt.
Habár átmenetileg egy kicsit lehűlt a levegő, a hétvégi strandolást nem veszélyezteti semmi: szombaton csak elszórtan várható csapadék az országban, és jellemzően 30 fok körül alakul a nappali hőmérséklet. A Pénzcentrum most a budapesti strandok, fürdők belépőjének árait gyűjtötte össze, és adunk néhány jó tippet, miként juthatsz be olcsóbban.
A két évvel ezelőtti időszakhoz képest eddig 40 százalékot esett a hazai fürdők és strandok forgalma – számolt be június végén a Portfolio. Ennek ellenére több nagyobb vidéki fürdő megújult. A balatoni fizetős strandok 2020 és 2021 között jellemzően nem emelték a belépők árát, és még mindig akadnak bőven szabadstrandok a tó körül. A fővárosban azon más a helyzet.
Elmondható, hogy a Balatonon és a Velencei-tónál olcsóbb a fürdőzés, mint a budapesti strandokon. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. le szeretnék rombolni azt a sztereotípiát is, hogy a fürdők drágák, különféle kedvezményekkel csábítják a helyieket és az ide látogató magyarokat. Persze egy jól kiépített 10 medencés strand fenntartásának költsége össze sem hasonlítható egy tóparttal, de az tény, hogy a nívósabb fővárosi fürdők nem a magyar pénztárcákhoz lettek szabva.
Amint a táblázatból is jól látszik, vannak belépők 2000 forint alatt is, igaz ezek távol esnek a központtól.
Az átlagos belépő ára 3 ezer forint felett van egy felnőttnek hétköznap.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Legkevesebbet a Bókay Park Uszoda és Strandfürdőn kell fizetnünk, 1300 forintot, legtöbbet pedig az Aquaworldben, itt kis híján 6 ezer forintba kerül a jegy. Ebben a cikkben összeszedtük, hol tudunk ingyen fürdőzni Budapest környékén, ám ezek mind természetes fürdőhelyek.
Aki szeretne ennél kedvezményesebb áron bejutni a strandokra, az egész napos belépő helyett vásároljon félnapos, délutáni jegyet, vagy váltsa meg online előre, így nem csak a sorbanállást kerülheti el, de automatikusan 10 százalékos kedvezményt is kap.
Tovább dagad a BAFTA-gála botránya: lemondott egy zsűritag - nem érdekli az indok, rasszizmust kiált
Külön kritikát kapott a BBC, amely az élő esemény után két órával sugározta a felvételt, a bekiabálást mégsem vágta ki, és semmilyen figyelmeztetést nem fűzött...
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







