A kínai BYD az idei év utolsó negyedévében megkezdi a személyautók sorozatgyártását szegedi üzemében.
Győrben is gyártják az Audi Q3 harmadik generációját, amely számos műszaki és formai újítással érkezik. Az autó hazai alapára 17,3 millió forint, és már nyártól rendelhető, a piaci bevezetés októberben várható. A modell elérhető mild-hibrid és plug-in hibrid változatban is, akár 120 kilométeres elektromos hatótávval.
Győrben is gyártják az új Audi Q3-at, amelynek hazai induló ára 17 344 060 forint. A modell már rendelhető, és októberben érkezik a piacra - közölte a Porsche Hungaria.
A kompakt prémium SUV harmadik generációja jelentős technológiai és dizájnújításokat hoz. Elérhető mild-hibrid (részben elektromosított belső égésű) motorral és hálózatról tölthető plug-in hibrid változatban is, utóbbi akár 120 kilométeres elektromos hatótávolságot kínál. A Q3 SUV e-hybrid 200 kW teljesítményű, 25,7 kWh-s (bruttó) akkumulátort kapott, amely akár 50 kW-os DC gyorstöltést is támogat.
A világítást a legújabb mikro-LED technológia támogatja digitális Matrix LED fényszórókkal és opcionálisan elérhető OLED hátsó lámpákkal. A digitális nappali menetfény szegmensei révén a jármű jól felismerhető a forgalomban. A fejlett világítástechnika mellett számos új vezetéstámogató rendszer is segíti a sofőrt, például az „adaptív menetasszisztens plusz”, a vezető éberségfigyelő kamera, a betanított parkolás funkció és az új tolatási asszisztens.
A belső tér újdonságai közé tartozik az új kormányvezérlő egység, több tárolóhely, két új kormánykar, valamint az Audi kompakt szegmensében először rendelhető akusztikus üvegezés az első oldalablakokhoz. A csomagtér alapesetben 488 literes, de a hátsó ülések lehajtásával akár 1386 literre is bővíthető. Az autó legfeljebb 2100 kg vontatására is alkalmas. Az Audi Q3 továbbfejlesztett alap- és sportfutóművel is rendelhető, amely fokozza a vezetési élményt és a kényelmet egyaránt.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Címlapkép: MTI Fotószerkesztőség/Máthé Zoltán, MTI/MTVA
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







