Júliusban 4 millió 675 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma, ami 29 ezer fővel haladja meg az egy hónappal korábbi értéket.
A Chio termékek gyártója, az Intersnack a növekvő exportnak köszönhetően idén több mint 11 százalékkal több munkatársat foglalkoztat tavalyhoz képest. A vállalat foglalkoztatotti létszáma ezzel 400-ra emelkedett, 75 százalékuk a termelésben dolgozik. A munkavállalók között egyre több a friss diplomás, illetve a teljes család is.
A legnagyobb magyarországi snackgyártó győri gyárában az idén már közel háromszázan dolgoznak. Merkler Róbert ügyvezető igazgató szerint a bővítés annak is köszönhető, hogy az export növekedése részben ellensúlyozni tudja a népegészségügyi termékadó bevezetéséből fakadó nehéz helyzetet, így lehetőség nyílt a létszám emelésére.
A friss diplomások főleg a népszerű műszaki szakokról érkeznek, és karbantartási vagy logisztikai mérnöki pozíciókra jelentkeznek. A Győr-Moson-Sopron megyei munkaerő-piaci nehézségek nyomán a munkavállalók 20 százaléka munkaerő-kölcsönzőtől érkezik a vállalathoz. Az ő számukra kidolgoztak egy olyan programot, amely alapján a legjobbakat a vállalat átveszi és saját dolgozóként alkalmazza. A vállalatnál immár több teljes család is dolgozik. Számukra is a legfőbb előny a rugalmas beosztás, így gyakran a férfiak éjszakai műszakot vállalnak, míg a nők nappali beosztást kérnek, hogy a munka mellett a családi életet is bonyolítani tudják.
- mondta Berecz Ágnes HR-vezető.
Kész, ennyi volt: elhagyta Magyarországot a népszerű műsorvezető - ebbe az ázsiai országba költözött
A kiköltözés gondolata februárban még szinte elérhetetlennek tűnt számára.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







