Egy hónapos eltiltást kapott Nick Kyrgios, miután a júniusi mallorcai tornán adott doppingmintájában kokaint találtak.
Negyvenezren írták alá tavaly a petíciót, amelyben követelték, hogy a hatóságok hagyják dolgozni Illés bácsit, és ne zárassák be a 64 éve működő legendás cukrászdát. Az ellentábor legalább ekkora volt. Egy év után most megszólalt a legendás cukrász.
Napok alatt a címlapokra került tavaly májusban Illés bácsi és a gödöllői retró cukrászda, majd amikor végleg lakat került az üzemre, többet nem nyilatkozott senkinek az idős cukrász. A napokban viszont levette a lakatot, igaz, csak azért, hogy fogadja az ATV stábját.
Minden ugyanúgy néz ki, mint egy évvel ezelőtt, semmi sem változott. Illés bácsi hamarosan eladja a cukrászdát, nem szeretné újra kinyitni, és nem is tudná miből. Az idős cukrász most kertészkedik és pihen.
Aki nem ismerné a történetet: elmondások szerint 64 év alatt egyszer sem volt panasz Illés bácsi süteményeire és fagyijára, valaki mégis bejelentést tett a Nébihnél, ezért a hivatal emberei vizsgálatot tartottak a helyszínen. Az ellenőrzés során durva higiéniai hiányosságokat találtak, és ahhoz, hogy az előírásoknak megfelelően felújítsa az idős cukrász az üzletet, milliókra lett volna szüksége. Csaknem 40 ezer aláírást gyűjtöttek össze a "rajongók", hogy hagyják dolgozni Illés bácsit, ugyanakkor az ellentábor is nagyjából ekkora volt, ők amellett álltak ki, hogy a szabályok mindenkire vonatkoznak, és elsősorban őket, a vásárlókat védik. Az ügy vége az lett, hogy Illés bácsi bezárta a cukrászdát.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







