Az új szövetségi kapitány legfőbb feladata az Európa-bajnoki selejtezők sikeres megvívása és a kontinenstornára való kijutás kiharcolása lesz.
A cseh legendát semmi nem állítja meg, nagyon úgy néz ki, hogy még idén is aktív tagja lesz saját klubjának.
A jégkorong rajongóinak talán felesleges bemutatani a legendás cseh 68-ast, Jaromir Jágr-t. Az azonban talán nekik is meglepő kissé, hogy a játékos, bár tavaly már sokadszor jelezte, hogy abbahagyja, még mindig nem képes leállni, és ebben a szezonban is szeretne játszani csapatában, a Kladnóban. Ennek a klubnak egyébként kisebbségi tulajdonosa is, bár éveken át a teljes klub az ő tulajdona volt.
Jágr eredményei egészen elképesztőek: kétszer nyert Stanley-kupát, kétszer világbajnokságot és egyszer olimpiát, ezzel tagja a Triple Crown-klubnak, vagyis azon játékosok közé tartozik, akik a nevezett eseményeken győzni tudtak legalább egyszer pályafutásuk során.
Hogy Jágr milyen régen van már benne a hoki élvonalában, elég legyen egy dátumot megemlíteni: a napokban lesz 35 (!!!) éve, hogy bemutatkozott az NHL-ben, és annak is, hogy az amerikai topligában megszerezte első gólját.
KATTINTS a friss eredményekért, hírekért a Sportonlinera!
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Jágr korábban már jelezte, hogy lassítani tervez, és ezt alá is támasztja, hogy ebben a szezonban még nem lépett jégre saját csaapatában, pedig már tíz forduló is lement a cseh Extraligában. Amikor azonban jégre lép, egész biztos hasznos és fontos tagja lesz majd a klubnak - olyan játékosokkal a jégen, akik még meg sem születtek, mikor a cseh legenda már az NHL-ben szórta a gólokat és asszisztokat.
Elképesztő szerencse: 3 dollárért találta meg a kosárlegenda melegítőjét, 89 ezerért vették meg tőle
A legendás kosárlabdázó a ritkaságnak számító ruhadarabot az 1972-es bajnoki döntőben viselte, a megtaláló 3 dollárból csinált vele 89 ezret.
Biztonságban van a magyar hegymászó: visszatért az alaptáborba Klein Dávid, ezzel tölti most az időt
Klein Dávidról egy teljes napig semmit nem lehetett tudni, de most már biztonságban van és pihen.







