A sérült játékosoknak a jövőben legalább egy percet kellene a pályán kívül tölteniük; új visszaszámlálási szabályok jöhetnek a kirúgásoknál, a bedobásoknál és a cseréknél is.
Négy magyar konzul támogatja a CFR Cluj-Paksi FC futballmérkőzés lebonyolítását Kolozsváron - közölte Szijjártó Péter. Hozzátette: nagy szurkolói gárda kíséri el Paks csapatát. Az első mérközés 0-0-ás döntetlennel ért véget, így az Európa-liga következő köréért vívott párharc abszolút nyitott.
Négy magyar konzul támogatja a CFR Cluj-Paksi FC futballmérkőzés lebonyolítását csütörtökön Kolozsváron, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a szurkolóknak - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a meccs reggelén.
A tárcavezető arról számolt be, hogy a labdarúgó Európa-liga selejtező első fordulójának visszavágójára nagy szurkolói gárda kíséri el Paks csapatát. Kiemelte, hogy a hazai drukkerek szokás szerint számíthatnak a magyar konzulok segítségére, akik már a határállomáson várni fogják a különbuszaikat, majd el is kísérik őket a helyszínre, illetve a stadionban is hárman fognak szolgálatot teljesíteni.
Friss eredmények a Pénzcentrum Sportcentrum aloldalán!
Ha bárkinek bármilyen problémája vagy ügyes-bajos ügye merül fel, ne adj' Isten bajba kerül, akkor bármelyik konzulunk segítségét tudja kérni a helyszínen
- mondta. Szijjártó Péter tájékoztatása szerint emellett ügyeleti telefonszám működik ezúttal is, ezt lehet hívni baj esetén már reggel hat órától: +40 767 773 755. "Természetesen a hazatérő szurkolóknak a határállomáson Magyarországra történő visszaérkezéskor is segítséget nyújtunk" - tette hozzá a miniszter.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az első mérközés 0-0-ás döntetlennel ért véget Pakson, így a párharc abszolút nyitott. Ismert, az idegenben lőtt gólok nem számítanak, így ma az a csapat jut tovább, amelyik több gólt szerez.
Címlapkép: Szigetváry Zsolt, MTI/MTVA
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







