26 °C Budapest
Budapest, 2024. december 22.Illés Fanni paralimpiai bajnok úszó a közmédia 13. Jónak lenni jó! című műsorában az MTVA óbudai gyártóbázisának stúdiójában 2024. december 22-én. A közmédia az idei adománygyűjtő akciójával a Bapti

Megszólalt a paralimpiai bajnok a Milák-ügyről: nem igaz, hogy megszavazta az ösztöndíj visszavonását

2025. december 9. 13:22

A paraúszó felháborodott azon, hogy fals információkat írtak a Milák Kristóf ügyében tett szerepvállalása miatt - mint kiderült, épp az ellenkezőjét tette.

Ő maga volt az egyetlen, aki nem szavazta meg, hogy elvegyék Milák Kristóf Gerevich-ösztöndíjás, ennek ellenére egész mást írtak le a sajtóban - erről tett közzé felháborodott bejegyzést Illés Fanni paralimpiai bajnok. 

Az ügy előzménye az, hogy - amint mi is beszámoltunk róla - a Tokióban és Párizsban olimpiai bajnok Milák Kristóf szabályos ultimátumot kapott klubjától, a Honvédtól. Ennek lényege, hogy ha a következő hetekben nem kezdi meg a medencés edzéseket, felbontják a szerződését. 

A sajtóban az is napvilágot látott, hogy a Magyar Úszószövetség két sportoló tagja, Rasovszky Kristóf és Illés Fanni is megszavazták azt, hogy Miláktól az inaktivitása miatt vegyék vissza a Gerevich-ösztöndíjat is, aminek összege havonta 500 ezer forint. Ez utóbbi állítást azonban a paraúszó Illés Fanni szabályosan kikérte magának: állítása szerint éppen ő volt az egyetlen, aki ez ellen szavazott.

Határozottan tagadom és elutasítom a cikkben megjelent vádat! Az egyetlen voltam azon az elnökségi ülésen, aki azt mondta, hogy NE vegyük el Milák Kristóftól a támogatást!

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

- írta a posztjában Illés Fanni. A bejegyzés itt található:

címlapkép: Lakatos Péter, MTI/MTVA

Jelentem Mégsem
1 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Serif
7 hónapja
A káosz tort ül! A kupleráj minden szinten jellemző lett! A sportvezetés - a klubtól a szövetségen keresztül az államtitkárságig - tehetetlen, ezért gyakorlatilag már régen alkalmatlanná vált feladata elvégzésére! Olyan - akár világklasszis - sportolót ugyanis még nem hordott hátán a Föld, akivel ne lehetett volna szót érteni... És közben mindent elönt a hazugság, hogy azt ne mondjam: a szar!
0
0
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. július 21. kedd
Dániel, Daniella
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?