Elképesztő fordulat Ghánában: két hónapja mondott le a kapitány, mégis újra őt nevezték ki
Bár a vébé után lemondott, újra a portugál szakembert nevezték ki az afrikai válogatott padjára.
Bár a vébé után lemondott, újra a portugál szakembert nevezték ki az afrikai válogatott padjára.
Kalandos körülmények között jutott el a Feröer-szigetekre a lengyel bajnok Lech Poznań az Európa-liga-mérkőzésére.
Míg a zöld-fehérek a nemzetközi porondon eddig remekeltek, a hazai bajnokságban meglepően gyenge rajtot vettek. A párharc tétje a Trabzonspor elleni rájátszásba jutás.
A Ferencváros a szerb Vojvodina magabiztos búcsúztatását követően a jóval erősebb holland Twente együttesével mérkőzik meg a labdarúgó Európa-liga-selejtező második fordulójában.
Az új szövetségi kapitány legfőbb feladata az Európa-bajnoki selejtezők sikeres megvívása és a kontinenstornára való kijutás kiharcolása lesz.
Egygólos hátrányt kéne ledolgoznia a bajnoki címvédő ETO-nak, az időjárásban mindenesetre bízhatnak.
A magyar kupagyőztes egyértelmű célja a továbbjutás, amelynek kiharcolása esetén a holland Twente várna a zöld-fehérekre a következő körben.
A magyar bajnok Győr labdarúgócsapata kedden az izlandi Víkingur otthonában kezdi meg a Bajnokok Ligája-selejtezőt a 2026/27-es szezonban.
A Fradi sokkal közelebbi ellenfelet kapott, mint a Győr, de egyáltalán nem lesz könnyű dolga Újvidéken.
Izlandi ellenfele otthonában kezd majd a magyar bajnok, de akkor is kiharcolhatja még a nemzetközi kupaszereplést, ha az első körben elbukna.
A januári lesz a harmincadik férfi világbajnokság, a magyar válogatott eddig 23 alkalommal szerepelt a tornán.
A magyar csapat már csak egy esetleges szabadkártyában bízhat a vb-részvételt és az ahhoz kötődő olimpiai kvalifikációt illetően.
A kiírás a korábbiakhoz hasonlóan biztosítja a magyar részvételt a Hungarian Super League győztese számára, miközben az afrikai kontinens indulási jogait kibővítették.
A magyar sífutók egyikének sem sikerült továbbjutnia a milánói–cortinai téli olimpia klasszikus stílusú sprintversenyének selejtezőjéből: Büki Ádám a 90., Pónya Sára a 79. helyen végzett.
Vezetőedzőt váltott az U21-es magyar labdarúgó-válogatott: Szélesi Zoltán helyét az MLSZ-nél régóta dolgozó szakember, Németh Antal veszi át.
Sebastian Ofner már győztesnek hitte magát a döntő szett rövidítésében, ám a korai ünneplés után mentálisan összeesett.
Csányi Sándor azt mondta: nem lehet figyelmen kívül hagyni azokat az eredményeket, melyeket Rossi irányítása alatt ért el a magyar válogatott.
A 63 éves, hatszoros vb-döntős Jimmy White 6-2-es vereséget szenvedett a mindössze 14 éves lengyel játékos, Michal Szubarczyk ellen.
A mindössze 156 ezer lakosú szigetország kvalifikálta magát a labdarúgó-világbajnokságra, ezzel a legkisebb nemzet lesz, amely valaha részt vett a tornán
Hatalmas meccsen 4-2-re verték a skótok a dánokat, ezzel az utolsó nap végén álltak a csoport élére, s jutottak ki egyenes ágon.