Az élsport legmagasabb szintjén egyre fiatalabb versenyzők tűnnek fel. A jelenség mögött az utánpótlás-nevelés és a sporttudomány fejlődése áll, bár a szakemberek óvatosságra intenek.
Thomas Bach átadta utódjának, Kirsty Coventrynek az irányítást jelképező aranykulcsot, így keddtől hivatalosan megkezdődik a zimbabwei sportvezető elnöki ciklusa a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) élén.
A 41 éves, hétszeres olimpiai érmes korábbi úszót - aki 2004-es és 2008-as játékokon is megnyerte a 200 méter hátat - márciusban választották meg a NOB elnökévé, méghozzá némi meglepetésre simán. A hét jelöltet felvonultató versenyben ugyanis Coventrynek mindössze egy fordulóra volt szüksége a tisztség megszerzéséhez, miután csaknem száz NOB-tag szavazott rá.
"Az ő megválasztásával erős üzenetet küldtetek a világnak. Azt, hogy a NOB továbbra is fejlődni fog" - méltatta utódját Thomas Bach, aki 12 éven át irányította a világszervezetet. "Kirsty Coventrynél az olimpiai mozgalom a legjobb kezekben lesz."
KATT! Friss hírek, élő sporteredmények a Pénzcentrum Sportonline oldalán!
"Igazán megtisztelő, hogy ezen az úton veletek mehetek majd együtt" - köszönte meg a hétfői lausanne-i ünnepségen a NOB tagságának a bizalmat a kétszeres ötkarikás bajnok Coventry, aki a bizottság első női, egyúttal első afrikai vezetője lett. "Tudom, hogy a legjobb csapat támogat majd engem és a mozgalmunkat a következő nyolc évben."
Elképesztő, mit csinált megint a sznúkerlegenda: 21 éves rekord dőlt meg, ezt utánacsinálják valaha?
A sokszoros világbajnok egy 153 pontos bréket lökött, ezzel megdöntve a korábbi, 21 éve fennálló csúcsot.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







