A Manchester United a nyári átigazolási időszakban szerződtette Senne Lammenst, aki mára a csapat egyik legjobb igazolásának bizonyul
A Klubvilágbajnokság minden eddiginél nagyobb méretben tér vissza idén nyáron, 32 csapat részvételével az Egyesült Államokban. A tornán olyan világsztárok lépnek pályára, mint Lionel Messi, Kylian Mbappé és Sergio Ramos - írta a BBC.
Az egy hónapig tartó eseménysorozat vasárnap hajnali 1 órakor kezdődik és július 13-án ér majd véget. A mérkőzéseket 11 amerikai városban rendezik meg, és a csapatok már véglegesítették kereteiket a nagy megmérettetésre.
Az Inter Miami nyitja meg a tornát, amelynek soraiban a nyolcszoros aranylabdás Lionel Messi mellett olyan korábbi Barcelona-legendák szerepelnek, mint Luis Suarez, Sergio Busquets és Jordi Alba. A csapat azért vehet részt a tornán, mert megnyerte az MLS alapszakaszát, míg a rájátszás győztese, az LA Galaxy kimaradt.
A mexikói Monterrey csapatkapitánya a 2010-es világbajnok Sergio Ramos, míg a Los Angeles FC-ben a 2018-as világbajnok francia válogatott tagjai, Olivier Giroud és Hugo Lloris szerepelnek. A Real Madridban Kylian Mbappé, az Atlético Madridban pedig Antoine Griezmann képviseli a világbajnok franciákat.
Az angol válogatott kulcsjátékosai közül Harry Kane (Bayern München), Jude Bellingham és a nemrég igazolt Trent Alexander-Arnold (Real Madrid), valamint Conor Gallagher (Atlético Madrid) is pályára lép. A Chelsea-t Cole Palmer, Reece James, Levi Colwill és Noni Madueke képviseli, míg a Manchester Cityben Phil Foden, John Stones és Rico Lewis szerepel.
KATT! Friss hírek, élő sporteredmények a Pénzcentrum Sportonline oldalán!
Európából összesen 12 csapat vesz részt a tornán, amelyek az elmúlt öt év UEFA-versenyeiben elért eredményeik alapján kvalifikálták magukat. A Chelsea a 2021-es, a Manchester City pedig a 2023-as Bajnokok Ligája győzelmével szerzett indulási jogot.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Számos korábbi Premier League játékos is szerepel a különböző csapatokban. A Real Madridban Thibaut Courtois és Antonio Rüdiger, az Atlético Madridban Cesar Azpilicueta és a Manchester Citytől 81,5 millió fontért igazolt Julián Álvarez lép pályára. Az Inter Milanban Henrikh Mkhitaryan és Matteo Darmian, a Benficában Angel Di Maria, míg a Borussia Dortmundban Marcel Sabitzer és Pascal Gross szerepel.
A dél-amerikai csapatokban is találhatók ismert nevek: a Boca Juniorsban négy korábbi Manchester United játékos (Sergio Romero, Marcos Rojo, Ander Herrera és Edinson Cavani) szerepel, míg a Fluminensében a Chelsea egykori csapatkapitánya, Thiago Silva játszik.
Bár a tornán ott lesz Messi és Mbappé, Cristiano Ronaldo nem vesz részt, mivel csapata, az Al-Nassr nem kvalifikálta magát. Szaúd-Arábiát az Al-Hilal képviseli, amelynek keretében olyan ismert játékosok szerepelnek, mint Joao Cancelo, Aleksandar Mitrovic, Ruben Neves, Renan Lodi és Kalidou Koulibaly.
A torna közepén, június 27. és július 3. között a csapatoknak lehetőségük lesz további két játékost nevezni, így a keretek létszáma a jelenlegi 35-ről akár 37-re is nőhet. Összesen maximum hat változtatást lehet eszközölni a keretekben.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







