A mérkőzés legjobbjának megválasztott honfitársáról, Szoboszlai Dominikról szintén elismerően beszélt.
Döntőbe jutott a Nádas Bence, Tótka Sándor kajakos páros 500 méteren a párizsi olimpián, míg a másik magyar egység, Kopasz Bálint és Varga Ádám kettőse a B fináléban szállhat vízre kora délután.
Mindkét magyar egység közvetlenül az előfutamból jutott tovább kedden, ezúttal viszont egy középfutamba kerültek, azaz egymással is meg kellett küzdeniük. Az első négy hely ért finálét.
Az ebben a számban világ- és Európa-bajnok Nádas Bence és a tokiói olimpián K-1 200-on aranyérmes Tótka Sándor jól jött el a rajtból és hamar az élre állt. A friss Eb-győztes magyar egységet fűthette a bizonyítási vágy, mivel csütörtökön a négyessel csak hetedikek lettek. Nádas nyert már világ- és Európa-bajnokságot ebben a számban Kopasz Bálinttal és tavaly másodikak lettek a vb-n, most viszont külön indultak. Ez a magyar hajó féltávnál is vezetett, végül pedig a németek mögött ért célba, azaz a továbbjutás biztosan meglett.
A frissen összeült Kopasz, Varga egység, a tokiói olimpia 1000 méter egyes számának első és második helyezettje ötödik volt a startot követően, majd negyedik féltávnál, végül a németek, Nádasék, a csehek és az amerikaiak mögött ért célba, 15 századdal lemaradva az A döntőről. A B döntő 13.20-kor lesz, az A döntőt 13.30-kor rendezik.
Címlapkép: MTI Fotószerkesztőség/Kovács Tamás, MTI/MTVA
BL-döntő Budapest 2026: itt van minden infó, jegyárak, kezdési időpont a Bajnokok Ligája fináléjáról
Ebben a cikkben minden fontos tudnivalót összeszedtünk: mikor lesz a meccs, melyik stadionban, mennyibe kerülnek a jegyek? Tudj meg mindent nálunk!
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







