A hétszeres világbajnok határozottan cáfolta a visszavonulásáról szóló találgatásokat, és megerősítette, hogy a 2027-es szezonra is érvényes szerződése van a Ferrarival
Az edzőteremben onnan lehet tudni, hogy itt a január, hogy se előtte, se utána nem áll sorba annyi ember, nem próbálnak annyian bejutni a jóga, spinning, kangoo, zumba és egyéb órákra.A legtöbben (63 százalékkal) sporttal, a külsejükkel, a magukra fordított idővel kapcsolatban tesznek újévi fogadalmakat - bár a válaszadók fele senkinek nem árulja el, mit fogadott meg. Nem véletlen, hogy legnagyobb arányban az év elején fogynak a sporttal kapcsolatos ajánlatok boltokban - lássuk, hogy 2019-ben mik voltak a legnépszerűbb sporttevékenységek, illetve akik otthoni edzéssel próbálkoznak, ehhez milyen eszközöket szereztek be tavaly.
A legtöbb ember élményeket, programokat keres a Bónusz Brigádon - a különböző sporttevékenységek közül is azok a legnépszerűbbek az oldalon, melyek valamiféle plusz élménnyel, játékossággal kapcsolják össze a sportot - írja közleményében a vállalat.
Az 5 legnépszerűbb sportbónusz közül az ötödik helyen egy egyalkalmas rúdtánc lehetőség áll, amely a bizonytalanoknak, a lehetőségek között még válogatóknak ad alkalmat valami újban kipróbálni magukat. A negyedik legnépszerűbb sportbónusz már nagyobb elkötelezettséggel járó tevékenységre szóló ajánlat: egy 4 alkalmas jógabérlet volt. Harmadik helyen egy 5 alkalmas rúdtánc bérlet, második helyen egy 5 alkalmas általános fitneszbérlet végzett. A legnépszerűbb sportbónusz pedig egy infrashape edzés lett - egy gépben, félig fekvő helyzetben, egy kényelmes futóbiciklin lehet formálni az alakot.
Sokan hisznek az otthoni edzésben: nincs idejük elmenni, nem szeretik az edzőtermi hangulatot, túl hideg van odakint, nincs aki vigyázzon a gyerekre - számos okból választják az emberek az otthoni edzést. Ehhez természetesen - a kitartáson és a motiváció folyamatos fenntartásán kívül - érdemes segédeszközöket beszerezni, bár az is igaz, hogy egy kettlebell vagy egy felfüggeszthető edzőheveder (ismertebb nevén TRX) biztonságos használatát nem árt szakembertől elsajátítani az esetleges sérülések elkerülése érdekében.
Ezek közül a top10-be került step pad, húzódzkodóállvány és szobakerékpár is a vállalatnál. Az ötödik legnépszerűbb termék egy vibrációs tréner azoknak, akik lehetőleg kevesebb erőfeszítéssel szeretnének otthon jobb formába kerülni. A negyedik helyen a már említett edzőheveder, mellyel saját testsúlyos edzéseket lehet otthon végezni, a harmadik helyen pedig egy három darabos kettlebell szett végzett. A második legnépszerűbb eszköz egy gravitációs gerincnyújtó pad lett, első helyen egy kar- és hasizom erősítő edzőgép végzett.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Bár egyes kutatások szerint az újévi fogadalmak, így a sportolásra vonatkozó ígéretek nagy része 1 hónappal az évkezdés után elbukik, mégis a Bónusz Brigád és a GKI Digital 2019 elején végzett kutatásából az derült ki, hogy a válaszadók 78 százaléka valamiféle sikert azért elért a fogadalmai betartásával kapcsolatban, azonban csak minden 10. válaszadó érezte úgy, hogy maradéktalanul betartotta, amit önmagának ígért.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








