A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint 2026 második negyedévében minden településtípusban csökkentek a hazai lakásárak az előző negyedévhez képes
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai Kormányinfón ismertette a kormány legújabb döntéseit. Összesen 113 ezren jelentkeztek idén érettségire, a kormány úgy döntött, hogy kizárólag azok tehetnek idén érettségit, akinek az idén kell. Előrehozott érettségire nincs lehetőség, tehát mintegy 83 ezer érettségizővel kell számolni.
Kizárólag írásbeli érettségi lesz, szóbeli csak azoknál a tárgyaknál, ahol erre nincs lehetőség, de ez 3100 embert érint. Az érettségik május 4-én kezdődnek meg, két hét kell ennek lebonyolítására. A vizsgázók száma egy teremben nem haladhatja meg a tíz főt, 1,5 méteres távolságot kell tartani.
- mondta a miniszter.
Kevesen tudnak erről az iskolakezdési támogatásról: nem csak az állami 100 ezer járhat a családoknak
Az önkormányzati beiskolázási támogatás összege és feltételei településenként eltérnek, érdemes időben tájékozódni.







