A nyaralók klimatizálásakor speciális szempontokat szükséges figyelembe venni, különösen, ha felmerül az igény az egész éves komfort biztosítására.
Olaszországban regisztrálták eddig az új koronavírus-járvány legtöbb halottját Európában, és a hivatalos adatok szerint közülük több mint hétezren idősotthonokban veszítették életüket, amelyeket a fertőzés terjedésének első heteiben nem zártak le a látogatók előtt az olasz sajtó pénteki beszámolói szerint.
A kiemelkedően magas olaszországi halálozási arányt a Covid-19-fertőzés kezdeti időszakában a népesség előrehaladott életkorával magyarázták. Indokként jelölték meg az olaszok intenzív társadalmi életét és családközpontúságát, vagyis azt, hogy a 75 év felettiek nagy része a család fiatalabb tagjaival él együtt, vagy velük mindennapi kapcsolatban áll. Giuseppe Conte miniszterelnök egyenesen a járvány gócpontjában található kórházak felelősségét hangsúlyozta, azt állítva, hogy ezek "robbantották szét" a fertőzést a halottak számát növelve.
Másfél hónappal a járvány olaszországi kezdete után az egészségügyi szakértők már úgy látják, a halottak magas számának magyarázatát az idősotthonokban kell keresni. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai is azt mutatják, hogy az Európában elhunytak fele az ilyen intézményekben veszítette életét.
Olaszországban több mint 4600 idősotthon működik, a legtöbb, 622 a gazdagabb régiónak számító Lombardiában.
A járvány gócpontjaként ismert Lombardiában az eddigi több mint 25 ezer olaszországi halottból több mint 12 ezret regisztráltak. Ez volt az első olasz tartomány, ahol február 23-án tíz települést vesztegzár alá helyeztek. Az idősotthonokat azonban nem zárták le: továbbra is engedélyezett volt a rokonlátogatás, valamint a nem ott élő idősek is bejárhattak az otthonokba ambuláns kezelésre, időstornára, menzára. Február 27-től a látogatóknak megmérték a testhőmérsékletét, március 2-tól a rokonoktól - vírusteszt nélkül - egyszerűen megkérdezték, hogy pozitívak-e, később az otthonok lakói fejenként naponta csak egy látogatót fogadhattak. Az idősotthonokban a látogatást csak március 16-án tiltották meg.
A legnagyobb milánói otthonban, a Pio Albergo Trivulzióban március közepéig ezer idős személy lakott, naponta legalább ezer rokon érkezett hozzájuk, a látogatók és az egészségügyi személyzet etette, mosdatta, öltöztette őket bármilyen védőeszköz nélkül. Az első szájmaszkokat az ápolók március utolsó hetében kapták meg. Az otthon ezer lakójából több mint kétszázan haltak meg az új koronavírus-járvány szövődményei miatt. A több mint ezer fős személyzetből háromszázan betegedtek meg.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Lombardiában a legtöbb halottat számláló Bergamo városa idősotthonainak minden ötödik lakója meghalt. A Bergamo melletti Brembate Soprában tavaly márciusban 4, az idén márciusban 97 személy hunyt el, ebből 65 a helyi idősotthonban, és többségük a harmincas évek második felében született. Az otthonok lezárása után a családtagok nem látták viszont többé azóta elhunyt rokonaikat, több fertőzött idős személyt nem is szállítottak kórházba, hanem az otthonban igyekeztek őket ellátni. A rokonok feljelentései után az olasz ügyészség majdnem minden tartományban vizsgálatot indított az idősotthonokban.
A Corriere della Sera című napilap adatai szerint a legtöbb beteg az Emilia Romagna-beli Piacenza városában hunyt el. Az idősek tömeges fertőzöttsége magyarázza, hogy Olaszországban több mint két hónappal a járvány terjedésének kezdete óta még mindig nem sikerült csökkenteni a halottak napi számát, amely csütörtökön is 464 volt.

Súlyos, ami kiderült az "önkéntes" gyógyszertári árcsökkentésről: erről minden magyarnak tudnia kell
Az önkéntes gyógyszerár-korlátozás keretében 25 nem támogatott gyógyszer árát csökkentik a nagykereskedők, amelyek közül 24 szerepel a KSH fogyasztói kosarában.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


