A szakértő szerint a nyaralók már sokkal inkább második otthonnak számítanak, mint olyan ingatlannak, amiben évente legfeljebb 2-3 hetet töltünk.
Zsiday Viktor friss blogbejegyzésében értekezik arról, hogy miért nem tartható fentmár sokáig a részvénypiaci emelkedés. A befektetési szakember szerint azért nem, mert a vírushelyzet nem jól lett kezelve, nincs megoldva és újabb problémákat fog okozni.
Zsiday Viktor szerint az európai és amerikai politikusok és befektetők láthatóan azt hiszik, hogy a kínai mintát követik országaik: komoly erőfeszítésekkel leverik a vírus első hullámát, majd újranyitják a gazdaságot. A probléma csak annyi, hogy az európaiak és az amerikaiak nem azt csinálják, mint Kína. Kína ugyanis elképesztően szigorú karanténnal nulla közelébe vitte le az új fertőzéseket, és amikor újranyitottak, már csak napi pár tíz fertőzés volt. Ezzel szemben, szerinte
A befektetési véleményvezér szerint az európai és amerikai politikusok (kivéve néhány országot) majdnem haszontalanul pocsékoltak el 4-6 hetet az emberek életéből, a gazdaságból. Sikerült úgy összeomlasztani a gazdaságot, hogy cserébe elég kevés haszna volt: még mindig napi több ezer új eset van Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban. Zsiday szerint közben a lakosság türelme elfogyott, a gazdaság újraindítása elkerülhetetlenné vált, de nem egy majdnem vírusmentes bázisról, mint Kínában, hanem úgy, hogy Európa-szerte még sok tízezer, sok százezer fertőzött van. Mint írja, ennek pedig csakis egy következménye lehet:
Hozzáteszi, ez még nem is lenne annyira baj, ha lenne, mondjuk 100 fertőzött, mert abból kellő óvatossággal csak sokára lenne több tízezer. A baj az, hogy eleve sok százezerről indulunk és ebből szinte garantálható, hogy a nyitások után pár héttel, valamikor a nyár folyamán, ismét nagyon komoly baj lesz. Új karanténhoz, a gazdaság ismételt leállításához már nem lesz ekkor elég politikai tőke, társadalmi türelem, tehát elkerülhetetlenül menni fog a betegség a maga útján, alternatíva híján mindenki rálép a svéd útra.
- írja Zsiday Viktor, aki azt is hozzáteszi, hogy "a befektetők azt hiszik, hogy az élet nyártól lassan visszatér a rendes kerékvágásba. Attól tartok, tévednek. És ha tévednek, akkor ez a befektetési termékek árában is meg fog nyilvánulni."
Kiderült a hazai műtétek sötét titka: olcsó kínai implantátumok kerülhetnek a magyar betegek testébe
A modern életmód, a sportolási szokások megváltozása és még az elektromos rollerek terjedése is hozzájárul ahhoz, hogy krónikus fájdalmakkal szembesül a magyar lakosság.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







