8 °C Budapest

Mindenki ezt kérdezi: íme a CSOK részletei

2015. december 17. 14:32

Szerdán jelentették be, hogy jelentősen kibővíthetik a CSOK támogatást, amivel szinte ingyen vehetünk majd új lakásokat. Mit jelent az új építésű lakás és ki veheti egyáltalán igénybe a támogatást? A Pénzcentrum a Hitelnet.hu segítségével 15 pontban összegyűjtötte, hogyan néz ki jelenleg a CSOK.

1. Új lakás építésére akkor igényelhető a CSOK, ha az építési engedélyt 2008. június 30-a után adták ki, s új, összkomfortos, legalább "B" energetikai minősítésű lakás építésére szól, valamint az ingatlan még nem rendelkezik használatbavételi engedéllyel vagy használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvánnyal. A lakóépület teljes nettó alapterületére számított, egy négyzetméterre jutó, áfa nélküli bekerülési költség nem lehet több 300 ezer forintnál, illetve alacsony energiafogyasztású lakás esetében 350 ezer forintnál.

Mit tudunk eddig a CSOK kibővítéséről?

Kizárólag az új építésű lakásoknál lesz változás, a kétgyermekesek támogatását 2,6 millió forintra bővítik, a háromgyermekeseknek pedig teljesen új programot hirdetnek.

A program része, hogy 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatás mellett 10 millió forintot, 25 éves, maximum 3 százalékos lakáshitelt biztosít az állam (a három gyereket 10 év alatt kell vállalni).

Ezzel azok is élhetnek, akik már felvették a támogatást, de a korábbi támogatás összegével csökkentik a 10 millió forintot. Emellett a négyzetméterhez való kötést is eltörölhetik. A mostani bejelentés viszont nemcsak az eddig ismertetett újdonságokon, hanem egyéb részleteken is módosíthat.


2. Újépítésű lakás vásárlása esetén a CSOK akkor igényelhető, ha a kedvezmény iránti kérelem benyújtásának időpontjában 2008. június 30-át követően kiadott használatbavételi engedéllyel vagy használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvánnyal rendelkezik a lakás, amely értékesítés céljából épült és legalább B energetikai minősítésű. A lakóingatlan teljes nettó alapterületére számított, egy négyzetméterre jutó, ÁFA és telekár nélküli vételár nem haladhatja meg a 300 ezer forintot, illetve alacsony energiafogyasztású lakás esetében a 350 ezer forintot.

3.Használt lakóingatlan vásárlására a CSOK akkor igényelhető, ha a lakás nettó alapterülete alapján számított vételár nem haladja meg a 350 ezer forintot négyzetméterenként, s az ingatlan legalább komfortos. (Komfortos az a lakás, amely legalább az alábbiakkal rendelkezik: 12 négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával, főzőhelyiséggel (ennek hiányában további, legalább 4 négyzetméter alapterületű, a főzést lehetővé tevő, önálló szellőzésű lakótérrel, térbővülettel), fürdőhelyiséggel és WC-vel; teljes vagy részleges közművesítettséggel; közüzemi, vagy közcélú szolgáltatással igénybe vehető ivóvízellátással, melegvíz-ellátással; és egyedi fűtéssel. További feltétel, hogy a vételár nem lehet több a területi egységenként meghatározott vételár maximumnál (lásd az infografikát).


4. Meglévő lakóingatlan bővítésére a CSOK akkor igényelhető, ha az ingatlan legalább egy 8 négyzetméter hasznos alapterületű szobával bővül hozzáépítés vagy tetőtér-beépítés által és az épület átalakítása nem minősül bővítésnek. Továbbá feltététel, hogy a bővítési munkálatokat nem lehet elkezdeni a CSOK kérelem benyújtása előtt. A bővíteni kívánt lakásnak legalább komfortosnak kell lenni, vagy a bővítés által komfortossá válni. A bővíteni kívánt lakóingatlan a kérelem benyújtásakor minden, a támogatás alapját képező gyermek és felnőtt bejelentett lakhelyének kell lennie.

5. Használt lakóingatlan CSOK-kal történő finanszírozása esetén az ingatlan bármilyen energetikai minősítésű lehet. Ha "C"energetikai minősítési osztálynál kedvezőtlenebb házat szeretnénk támogatásból (részben) kifizetni, akkor a jogosultsághoz be kell nyújtani az építésügyi hatóság által kiállított, 30 napnál nem régebbi hatósági bizonyítványt arról, hogy 2013. január 1-jét követően a lakóépület életveszélyes állapota miatt kötelezés volt-e és a kötelezettség teljesítése megtörtént-e.

6. A CSOK meglévő és vállalt gyermek után egyaránt igényelhető. Meglévő gyermek után egyedülállók, élettársak és házastársak felső korhatár nélkül igényelhetik. Vállalt gyermek után kizárólag 40 év alatti házaspárok (mindkét fél 40 év alatti) lehetnek jogosultak a kedvezményre. A gyermekvállalás teljesítési határideje: egy gyermek vállalása esetén: 4 év, két gyermek vállalása esetén 8 év. A megszületésére vonatkozó határidőt

  • új lakás építésénél és építési engedély köteles bővítésnél: a használatbavételi engedély kiadásának napjától, vagy használatbavétel tudomásulvételének napjától,
  • nem építési engedély köteles bővítés esetén: a munkálatok befejezéséről szóló teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozat hitelintézet részére történő benyújtásának napjától,
  • új vagy használt lakás vásárlása esetén az adásvételi szerződés megkötésének időpontjától kell számítani.

Ha korábban már született gyermek után felveszi valaki a támogatást, akkor a később született gyermeke után ismét igényelhető a támogatás. A kedvezmény ilyenkor kizárólag a korábban felvett lakáshitel törlesztésére fordítható. Az utólagos CSOK összege a lakás hasznos alapterületétől függetlenül 400 ezer forint.

7. A CSOK összegét 3 tényező határozza meg:

a gyermekek száma, a lakás hasznos alapterülete és az épület energetikai minősítése.

Gyermekszámtól függően meghatározásra került a CSOK igénybevételével finanszírozni kívánt lakóingatlan minimális hasznos alapterülete. 40 négyzetméternél kisebb vagy 160 négyzetméternél nagyobb lakásra nem lehet felhasználni a CSOK-ot.

8. Az igénylőnek legalább 50 százalékos tulajdoni hányaddal kell rendelkeznie az ingatlanban a CSOK igényléséhez. Házastársak, élettársak esetében mindkét félnek az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonjoggal kell rendelkeznie, az igénylőkön kívül csak eltartott gyermekük szerezhet tulajdonjogot. Kizáró ok, ha az ingatlanon haszonélvezeti vagy használati jog van bejegyezve.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

9. Az igénylőknek, gyermekeiknek és velük együtt költöző családtagjaiknak nem lehet:

  • lakástulajdona
  • állandó lakáshasználati joga
  • önkormányzati tulajdonban lévő, vagy szolgálati jogviszonyhoz vagy munkakörhöz kötött lakásra bérleti jogviszonya (kivéve, ha a bérlője és azt kívánja megvásárolni)
  • lízingbe vett lakása
  • fenti jogok ingatlan-nyilvántartási bejegyzésére irányuló kérelme
  • gazdasági társaság tagja által a társaság részére vagyoni hozzájárulásként szolgáltatott, valamint az építési és használatbavételi (fennmaradási) engedélyben meghatározott céltól, vagy a rendeltetésétől tartósan eltérő célra használt lakása

Az alábbi esetek a fenti szabály alól kivételt képeznek:

  • összesen legfeljebb 50 százalékos tulajdoni hányad olyan lakásban, mely tulajdonközösség megszüntetése vagy öröklés útján került tulajdonba
  • a tulajdonában lévő lakás bontását az építésügyi vagy építésfelügyeleti hatóság elrendelte, vagy az építésügyi hatóság engedélyezte vagy az építésfelügyeleti hatóság tudomásul vette,
  • a lakás több mint két éve öröklés vagy ajándékozás jogcímén haszonélvezettel terhelten került tulajdonba és a haszonélvező bent lakik;
  • lakáscsere esetén a csereszerződés tárgyát képező lakás, bővítés esetén a bővítendő ingatlan


10. Ha az új lakás vásárlása előtt 5 éven belül adtunk le lakóingatlant (vagy tulajdoni hányadot), akkor az ebből származó pénzt a lakás megvásárlására kell felhasználnunk, viszont a teljes összeg ezekkel csökkenthető:

  • Az eladott lakást terhelő és az eladási árból igazoltan visszafizetett önkormányzati, munkáltatói támogatással.
  • Az eladott lakás vásárlására vagy építésére felvett és azt terhelő lakáscélú hitelintézeti kölcsön eladási árból végtörlesztett összegével.
  • A számlával igazolt ingatlan-közvetítői jutalék összegével.
  • Új ház építése esetén: a kedvezmény igénybevételéről szerződés megkötését megelőző 5 éven belül értékesített lakás vagy tulajdoni hányad értékesítésével egyidejűleg vagy azt követően vásárolt és az építkezés helyszínéül szolgáló építési telek ÁFA-t tartalmazó vételárával.
  • A kedvezménnyel vásárolni kívánt lakás telekárat is tartalmazó vételárának legfeljebb 10 százalékával, ha ezen összeg kifizetése a korábbi lakás eladását bejegyző földhivatali határozat kiadásának időpontját legfeljebb 120 nappal előzi meg.
  • Olyan, 2009. július 01-jét követően kiállított számlával, vagy megkötött szerződéssel igazoltan kifizetett összeggel, amelyet az igénylő az általa vásárolni tervezett, de meg nem valósult lakásvásárlás céljából fizetett ki, ha az összeg az értékesítés céljára lakást építő gazdasági társaság bíróság által elrendelt felszámolásának teljes befejezését követően nem térült meg.
  • Bővítés esetén: az 5 éven belül értékesített lakásnak, illetve tulajdoni hányadnak az eladási árából öt éven belül vásárolt és bővíteni kívánt lakás vételárával.


11. Az igénylőnek (házastársak, élettársak igénylése esetén legalább az egyik félnek) minimum 180 napos folyamatos társadalombiztosítási jogviszonnyal kell rendelkeznie, melyben maximum 15 nap megszakítás lehet. A 15 napnál nem régebbi igazolás az OEP-től kérhető ki.

12. Az igénylők mindegyikének köztartozásmentes adózónak kell lenni. Ez szintén 15 napnál nem régebbi dokumentummal igazolható, melyet a NAV ad ki, illetve a köztartozás-mentesség a NAV honlapján regisztrálva igazolható.

13. Lakásvásárláskor az eladó az igénylőnek nem lehet közeli hozzátartozója vagy élettársa. Ha az eladó jogi személy, jogi személyiség nélküli társaság, vagy egyéni vállalkozó, az igénylő nem lehet vele tulajdonosi kapcsolatban álló magánszemély, illetőleg új lakásszerzés esetén az eladó nem lehet magánszemély. Ez azt jelenti, hogy nem vehetjük meg a saját cégünk ingatlanját CSOK-kal.

Vásárláskor egyébként az önerőből maximum 10 százalék adható át készpénzben, a fennmaradó összeget az eladó adásvételi szerződésben megadott bankszámlájára kell teljesíteni. Az önerőről korábbi cikkünkben olvashatsz részletesebben.

14. A CSOK igénylésünket a lakásvásárláskor a végleges adásvételi szerződés megkötését követő 120 napig, lakásépítés esetén a használatbavételi engedély megszerzéséig, bővítéskor pedig a bővítési munkálatok megkezdéséig nyújthatjuk be.

15. A CSOK igénylőnek saját névre kiállított számlát kell benyújtani:

  • Új lakóingatlan építése és bővítése esetén a hitelintézet által elfogadott költségvetésben szereplő bekerülési költség legalább 70 százalékáról.
  • Lakásépítéskor az építési engedély kiadását legfeljebb 6 hónappal megelőzően. Lakásbővítéskor a CSOK kérelem benyújtását követően kiállított számlák fogadhatóak el. A számlabenyújtási kötelezettséget minden részfolyósítás előtt, készültségi foknak megfelelően kell teljesíteni.
  • Új lakás vásárlásakor az adásvételi szerződésben szereplő teljes (áfa és telekár összegét is tartalmazó) vételárról. Ebben az esetben a számlákat a folyósítást megelőzően kell benyújtani.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm