2019. augusztus 20. kedd István

Ilyen lakásokat vesznek a dúsgazdag magyarok Pesten: fényűzés horror áron


Elképesztő árcédulákkal találkozhat az, aki ma új építésű lakóingatlant akar vásárolni Budapesten. Piaci vizsgálatunk szerint jelenleg az 50-100 millió forint közötti kategóriában 2484 eladó lakás található, 100-200 millió forint között 446 lakóingatlanból válogathatnak az érdeklődők, a 200-400 milliós árszegmensben pedig 68 luxuslakáson van még árcédula. Ennél persze jóval színesebb a kép a fővárosi új lakás piacon. Mutatjuk!

Nemrég publikálták a Budapesti Lakáspiaci Riport legfrissebb, 2019 első negyedévére vonatkozó adatsorát, amely alapján továbbra sem lehet kétségünk affelől, hogy a fővárosban továbbra is hatalmas igény mutatkozik a luxusingatlanokra. Ennél persze jóval összetettebb a kép, hiszen az Eltinga és az Ecorys szakemberei már 493 budapesti lakóingatlan-fejlesztést számláltak össze; az adatsor újépítésű lakásainak száma pedig meghaladja a 24,9 ezret (az előző negyedévben 475 fejlesztésben 23,4 ezer lakást számlált a riport). A friss riport nyers adatsorát górcső alá véve a Pénzcentrum pedig azt is megállapította, hogy a fővárosban jelenleg egy átlagos új építésű eladó lakás

  • alapterülete 71,8 négyzetméter (erkélyekkel és teraszokkal korrigált alapterület);
  • négyzetméterára pedig 882 824 forint.

KATT! Lakást vennél? A finanszírozáshoz nézz körül kalkulátorunkban!

Na persze érdemes a várost jóval közelebbről is megvizsgálni, hiszen a lakáspiaci mutatók egészen drasztikus kilengést is képesek produkálni. Az például már Buda és Pest viszonylatában is látszik, hogy a Duna árban is komoly vízválasztó. A négyzetméterenként majdnem 110 ezer forintos árdifferencia, egy 70 négyzetméteres lakás esetében azt jelenti, hogy átlagosan bő 7,6 millió forintot spórolhat valaki, ha a folyó keleti oldalán keres új otthont magának. Itt érdemes megjegyezni, hogy az első negyedéves adatok alapján négyzetméterenként még több mint 180 ezer forint volt az átlagos árdifferencia.

Ennek ellenére a kerületi bontás azt mutatja, hogy mégsem egy budai kerület viszi a prímet: az V. kerület ugyanis több mint 310 ezer forintot ver rá négyzetméterenként az ezüstérmes XII. kerületre. A drágább lokációk közé tartozik még Budán az I., és a II. kerület, Pesten pedig a VI. és VII. kerületek, amelyekben átlagosan 1,3-1,4 millió forint közötti fajlagos árakkal találkozhatnak az érdeklődők.

Finanszírozást keresel? A Pénzcentrum lakáshitel kalkulátorával a magyar bankok lakossági hiteltermékeit hasonlíthatod össze, legyen szó lakásvásárlásról, építkezésről, felújításról, vagy épp szabad felhasználású jelzáloghitelről. Találd meg Te is a számodra legjobb konstrukciót!

A XI., III., VIII., IX., és XIII. kerületek még meglehetősen drágák, de már bőven lemaradnak a millió feletti listavezetőktől; ezekben a kerületekben 810-913 ezer forint közötti négyzetméterárakkal kalkulálhatnak a vásárlók. Budapest többi kerületében 529-743 ezres egységár között vásárolhatunk, az olcsóbb árcédula többnyire a városközponttól meszebb található lokációk esetében jellemző. A legolcsóbb kerület továbbra is a XXIII., ahol egy 70 négyzetméteres, új építésű lakáshoz már alig több mint 37 millió forintért hozzá lehet jutni.

Ismét érdekes eredményre vezetett a Pénzcentrum méretkategóriák szerinti elemzése is. Noha továbbra is egyértelmű, hogy a lakások méretének növekedésével nem egyenes arányú a fajlagos árak csökkenése, de a kocka ezúttal csak az utolsó általunk vizsgált méretkategóriánál fordult. Jelen állás szerint, míg a legkisebb garzonlakásoktól, az egy-másfél szobás, maximum 60 négyzetméteres lakásokon át, egészen a 100 négyzetméteres otthonokig folyamatosan csökken a négyzetméterár, addig 101 négyzetmétertől fordul a kocka. Jól látható tehát, hogy a legmélyebbre annak kell a zsebébe nyúlnia, aki garzont vagy méretes luxuslakást vásárolna magának.

És persze ezúttal sem marqadhatott el, hogy turkáljunk picit a luxuskategóriában is. Őszintén, leesett az állunk. Nem is az volt a meglepő, hogy a legdrágább projekt irányára bő 600 millió forint, hanem az, hogy a luxusfejlesztések darabszáma szerint egyértelmű, hogy továbbra is komoly igény mutatkozik a többszáz milliós lakásokra a fővárosban. Az összesítés szerint az 50 millió forint alatt kínált lakások száma 2389 darabot számlál; az 50-100 millió forint közötti kategóriában 2484 eladó lakás található jelenleg; 100-200 millió forint között 446 lakóingatlanból válogathatnak az érdeklődők; a 200-400 milliós árszegmensben 68 luxuslakáson van még árcédula; de a 400 millió forintnál drágább projekteknél is akad még 2 vevőre váró "otthon".

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: kalkulátorunkban 1 millió forintos hitelösszeget és 60 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 20 252 forintos törlesztőrészlettel a Raiffeisen nyújtja (THM 8,97%), de nem sokkal marad el ettől a K&H 22 748 forintos törlesztőt (THM 13,79%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a Cetelem, az MKB, valamint a Budapest Bank konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

08.15-08.21
Országos

Lidl

08.15-08.21
Országos

Auchan

08.15-08.28
Országos

Spar

08.15-08.21
Országos

Interspar

08.15-08.21
Országos

Lidl

Iskolakezdés
08.01-09.14
Országos

Tesco

Iskolakezdés
07.31-08.21
Országos

Aldi

Iskolakezdés
07.25-09.07
Országos