Horrorsztori: kétgyermekes családapára maradt a félkész ház

2018. április 6. 05:32

Nincs könnyű helyzetben, aki most építkezésre adja a fejét. Az építőiparban óriási a szakemberhiány, hónapokat kell várni a mesteremberekre, és ha meg is indul a munka, adódhatnak nehézségek, amik miatt megrekednek a folyamatok, csúszik minden. Emellett gondot okozhat az is, hogy nagymértékben drágultak az építési anyagok, illetve egyre több pénzbe kerül a háttérszolgáltatások megfizetése is. A Pénzcentrum által megkérdezett szakértő szerint viszont könnyen változtatni lehetne a helyzeten.

Nagy fába vágta a fejszéjét, aki az elmúlt néhány évben kezdett építkezni, vagy épp most vág bele: az építőiparban óriási a szakemberhiány, akár hónapokat is kell várni a szakemberekre, és ha meg is indul a munka, számítani kell rá, hogy adódnak nehézségek, amelyek miatt megakadnak a munkafolyamatok, és csúszik minden. Gondot okozhat az is, hogy az utóbbi években jelentősen emelkedtek az anyagköltségek az építőiparban, és egyre több pénzbe kerül a háttérszolgáltatások kifizetése is.

Ezt saját bőrén tapasztalta Gábor, akinek nevét kérésére a cikkben megváltoztattuk. Óbudán építkeznek, talán idén decemberben tudnak majd beköltözni a házba. 2015-ben írta alá a szerződést a kivitelezővel, ami szerkezetkész állapotig való építést takart.

A megegyezésbe belefoglaltuk, hogy az anyagbeszerzés az én dolgom, illetve az összes földmunka is. Kötbért nem írtunk a szerződésbe. 2015 novemberében kaptuk meg az építési engedélyt, (2014 szeptemberében kezdtük el az épület tervezését, maga az engedélyeztetési eljárás 6 hónapot vett igénybe) így abban az évben már nem kezdtük el az alapozási munkákat. 2016-ban márciusban indult el ténylegesen a kivitelezés és szépen haladt egy ideig, de mivel ragaszkodtam a technológiai idők betartásához és egyre inkább belefolytam a kivitelezés részleteibe kétkezi munkával is, így elkezdett húzódni az egész

 - mondta. Úgy fogalmaz, azért folyt bele a munkálatokba, mert aggódott, hogy ha akkor nem készül el minden a lehető legtökéletesebben, később gondok lesznek az épülettel.

2016 végére lett meg a pinceszint, jöhetett volna a falazás. Csakhogy beköszöntött a tél, ő pedig úgy döntött, a munkálatokkal megvárja a tavaszt.

Hívtam a kivitelezőt, hogy folytathatnánk. Nem tudtam elérni. Később megtudtam, hogy kórházba került. Amikor végre tudtunk beszélni, mondta, hogy baj van, nem tudja most vállalni a folytatást, talán majd nyár végén, mert egyrészt elment pár embere, illetve ő sem tudta a betegsége miatt felügyelni a futó projektjeit így nagyon meg van csúszva. Nyilván azok a projektek kötbéresek voltak

- mesélte. Elkezdett kőművest keresni, de nem talált olyat, aki tavasszal, nyáron ráért volna.

Így jutottam el oda, hogy megtanultam falazni (egyébként nem vagyok szakmabeli) és szeptemberig felfalaztuk a feleségem segítségével a lakó szintet. Elég jól sikerült, ezért folytattuk a födém gerendázásával, béléstestek kirakásával, koszorú készítésével, zsaluzással

 - mondta. Novemberben kapcsolódtak újra be a munkálatokba a kivitelező emberei, akik a födém betonozását végezték el.

A kivitelezővel kapcsolatos nem várt nehézség, a szakemberhiány, és hogy neki kellett kitanulnia a dolgokat megnehezítette a helyzetet az anyagárak emelkedése is. "A hőszigetelés egy év alatt 35 százalékot drágult, a vas egy kicsit, a zsalukő vagy 30 százalékot, a béléstest szintén 30 százalékot. A tüzép a régi 2-3 nap szállítás helyett már csak 1 heteset tud vállalni" - sorolta.

Szerinte akkor érdemes építkezni, ha valaki jó műszaki érzékkel rendelkezik és van kézügyessége, kitartása. "Ott a  szakirodalom és az internet, lehet nézegetni, mit hogyan kell megcsinálni" - magyarázta. A nála dolgozó szakemberekkel és szakmunkásokkal nem igazán volt elégedett:

Minden szakma az előző szakmát szidja, hogy ez nem jó, az nem jó, ferde a fal, hullámos a beton, stb. Ráadásul a már kész dolgokat is szeretik elbarmolni, mert csak az érdekli őket, hogy a sajátjuk meglegyen

 - panaszolta. Van viszont kivétel, ő például a földmunkagép kezelővel és az áccsal elégedett volt.

Egyébként nekem minden nap gyomoridegem volt. Ma mit fognak elrontani? Milyen technológiai szabálytalanság lesz? Mindig volt valami.

Ő egyébként, amikor csak tehette, kint volt a munkásokkal, felügyelte a munkát és ő maga is aktívan részt vett benne. Úgy fogalmaz, az a trehány munka és nemtörődömség annak is köszönhető, hogy a szakmunkások kemény fizikai munkát végeznek, reggel 7-től délután 4-ig, hétvégén is dolgoznak, és kevés a fizetésük.

Amikor az anyagiakról kérdezem, azt válaszolja, nagyjából 20 millió forintból jött ki, hogy szerkezetkész legyen a ház, és utána még 20 millió költenek rá. Két gyerekük van, így a CSOk 10+10-es lehetőséggel nem tudtak élni. Ami még hátra van, az a villanyszerelés, fűtésszerelés, glettelés, festés, álmennyezet, hőszigetelés, külső vakolás, színezés. Azt mondta, szerinte megkönnyíti az építkezők dolgát, hogy felelős műszaki vezető felügyelete mellett lehet saját kivitelezést folytatni. Arra a kérdésre, hogy munka mellett mégis hogy tudta felügyelni a munkálatokat, azt válaszolta, tartalékolta a szabadságát. "Napi 8 és fél órát kell bent lennem a munkahelyemen. Tavaly úgy oldottam meg tavaly, hogy 6.30-ra bementem és délután 3-kor eljöttem, és mentem az építkezésre. Idén viszont fizetés nélküli szabadságot fogok kivenni."

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A közösségi oldalakon keresnek szakmunkást, hiába
Az interneten böngészve rengeteg olyan Facebook-csoportot találhatunk, ahol építkezők, lakásfelújítók osztják meg egymással tapasztalataikat, vagy épp keresnek kétségbeesetten szakembert. De nem csak a megrendelők, cégek is vadásszák a munkaerőt. Van, aki már hetek óta keres segédmunkást, naponta 9000 forintot fizetne. A hirdetésben megjegyzi, csak komoly jelentkezőt keres.

Béla, akinek nevét a cikkben kérésére megváltoztattuk, egy Budapesthez közeli településen, egy fővállalkozó által meghirdetett házat vásárolt meg. A projekt kb. fél évet csúszott.

A kivitelező több házat épített egyszerre, párhuzamosan, és kevés volt rá az embere. Nekünk ez anyagilag csak pluszt jelentett, mert kötbért kellett fizetnie a csúszás miatt

- mondta. Ők elégedettek voltak, azt mondta, hogy ha kérdésük volt, a mesteremberek segítőkészek és türelmesek voltak, és elég volt hetente egyszer-kétszer kimenni, megnézni, hogy haladnak a munkálatok és eldönteni a házzal kapcsolatos dolgokat: például kiválasztani a burkolatokat, eldönteni, hol legyenek a konnektorok, villanykapcsolók.

A szerződés a megoldás

"Sok munkát kell visszamondani, mert kevés az ember, és nagyon nehéz jó szakmunkást találni" - mondta a Pénzcentrumnak Sz.B., aki több mint 20 éve dolgozik kivitelezőként. A téli időszakban 4-5, nyaranta 15-20 emberrel dolgozik. Ha valaki most keresné meg, hogy el tudná-e vállalni álmaik házának építését, maximum 1-2 megrendelést tudna teljesíteni. Jenleg egyébként 2 házon dolgozik. "Egy időben általában 2-3 házat vállalok, mert így a munkálatoknál én is ott tudok lenni, így tiszta szívvel tudok garanciát vállalni a munkáért" - mondta. Ugyanakkor már abból is volt gondja, hogy egy időben egynél több helyen dolgozott, egy megrendelő nem akarta elengedni, mondván addig ne dolgozzon máshol, amíg az ő házával nem végzett. "Tanultam ebből, most már ezt is beleírjuk a szerződésbe".

Az Atradius hitelbiztosító elemzése szerint 90 napig kell várni egy számla kiegyenlítésére az építőiparban, és szerencsésnek számít az az alvállalkozó cég, amelynek nem kell legalább egyszer fizetési felszólítást küldenie a megbízója számára. Arra a kérdésre, neki volt-e ezzel problémája, azt feleli, kisebb tartozások előfordulhatnak, de ő rögzíti a szerződésben azt is, hogy minden pénteken, az elvégzett munka után fizet a megrendelő. Ő egyébként egy éves határidőt vállal, nyáron csak szerkezetépítést, télen pedig a belső munkálatok kivitelezését, aljzatolást, vakolást, stb. Azt mondta, volt már, hogy egy üzlet emiatt nem valósult meg, volt, aki kifogásoolta a téli munkálatokat. Ugyanakkor emiatt nem aggódik, és nem is aggódott: munka ugyanis van bőven.

A kivitelezési szerződést írásba kell foglalni, még lakásfelújításnál is, pedig ez nem megszokott, de védi a megrendelőt és a kivitelezőt is

 - mondta a Pénzcentrumnak Koji László, Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke. A szerződésben rögzíteni kell a fizetési feltételeket, a különböző munkák határidejét, a hibás munkák kijavítására / kicserélésre vonatkozó kitételeket, a fővállalkozó által nyújtott garanciális és teljesítési biztosítékok körét, valamint az építtetőnek nyilatkoznia kell arra vonatkozóan, hogy a szerződésben meghatározott építőipari kivitelezési tevékenység ellenértékének pénzügyi fedezetével rendelkezik. Ha valaki építkezni szeretne, Koji László azt javasolja, minden esetben kérjen tételes árajánlatot a kivitelezőtől, minden részfeladatra kiterjedően.

"Kapacitásszűkösség van a piacon és ilyenkor megjelennek a kóklerek is. De egy magára valamit is adó építészeti vállalkozó nem szokott nagy összegű előleget kérni, persze az első műszaki szakasz munkáit meg kell, hogy tudja finanszírozni, de az már árulkodó jel, ha valaki nagyon sok pénzt kér" - mondta. A kivitelező építőipari cégeknek regisztrálniuk kell magukat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamaránál, ezért szerződéskötés előtt érdemes rákérdezni a kamarai regisztrációs számra is. Az árulkodó jel szintén, ha egy cégnek nincs kamarai regisztrációs száma. Ezzel kapcsolatban ugyanakkor Sz. B. megjegyezte, kamarai regisztrációs szám nélkül vállalkozni sem tudna, ez még nem garancia arra, hogy megbízható és jól dolgozik.

Én azt szoktam mondani, ha valaki megkeres, hogy jöjjön ki oda, ahol éppen dolgozom. Nézze meg, vizsgálja meg a falakat vízmértékkel, ellenőrizze a födémet, lássa, nincs-e tele darázsfészekkel. Ha tetszik neki, amit lát, beszélhetünk

 - mondta hozzátéve, valóban egyre több a csaló, és nehéz kiszúrni, kit érdemes megbízni, kit kell kerülni.

Nem csak szakemberekre lenne szükség

Ha a 2008 és 2014 közötti időszakot nézzük, amikor recesszió volt az építőiparban, és irreálisan alacsony áron dolgoztak a cégek és azonnal ugrottak minden megkeresésre, most folyamatosak az állami megrendelések, és nagyon kellene a munkaerő, de nincs. Nagyobb a kereslet, mint az építőipar kapacitása. Hogy pontosan mennyi szakmunkás hiányzik, nehéz megbecsülni

- mondta Koji László, hozzátéve, az építőiparnak alapvetően sokkal hatékonyabban kellene dolgoznia. Ugyanolyan létszámmal ugyanis nagyobb teljesítményre lennének képesek a cégek, csakhogy az építőiparban az elmúlt 10 évben a vállalkozások nem költöttek technológiai, informatikai fejlesztésekre, kézi szerszámokra, zsalurendszerekre vagy állványrendszerekre. Vagyis hiányoznak azok a beruházások, amik orvosolnák a problémákat. Ő is megerősíti, hiányoznak a szakmunkások, igaz,

a 2013-as mélyponthoz képest ugyan tavaly év végén 60 ezerrel emberrel többet foglalkoztattak az építőiparban, csakhogy ezek az emberek nem képzett szakmunkások. Folyamatban lévő munka mellett tanulnak bele általában a szakmába.

Úgy véli, a szakiskolák sem termelnek elég utánpótlást: aki végez, az sem a pályán helyezkedik el általában. Úgy fogalmazott, hogy Németországban és Ausztriában már 20-25 éve komoly problémát jelentett az építőipari szakmunkás hiány, csakhogy ott a cégek változtattak: nem sajnálták a pénzt a beruházásokra, gépesítésre vagy a munkásaik továbbképzésére. Arra a felvetésre, hogy nagyon sok magyar szakmunkás épp az említett országban dolgozik, azt mondta, valóban sokan vannak külföldön, de itthon is egyre jobbak a bérek:

2017-ben átlagosan 13 százalékos bérfejlesztés volt az ágazatban és 2018-ra további 9-11 százalékos bérfejlesztést terveznek az építési vállalkozók egy az ÉVOSZ által végzett, mintegy 400 cég bevonásával készített felmérés szerint. Egy jó szakmunkás, hangsúlyozom, hogy valóban jó, értékes szakmunkás nettó 250-300 ezret megkereshet Magyarországon. Ez már talán az az összeg, amiért megéri visszajönni külföldről is. Annak ellenére, hogy kint még mindig többet lehet keresni, én úgy gondolom, hogy 2018 közepe táján már nem mennek el majd többen, mint ahányan visszajönnek

 - mondta.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem