12 °C Budapest

Erre senki sem számított: így forgatta fel a járvány a családi kasszát

2020. május 12. 18:56

A karantén nem csak az életvitelünket forgatta fel gyökeresen, de a költési szokásainkat is alaposan megváltoztatta. Ha hihetünk a felméréseknek, szinte el is felejtettük a készpénzt és a szükséges eszközök egy jelentős részét az interneten keresztül szerezzük be. Van azonban, amire a szokásos összeg többszörösét költjük, mint a veszélyhelyzet kihirdetése előtt.

Nem túlzás azt állítani, hogy sokuk élete gyökeresen megváltozott az elmúlt pár hét leforgása alatt: a koronavírus-járvány felforgatta a világunkat, és drasztikusan megváltoztatta utazási szokásainkat, munkahelyeinket, családi és emberi kapcsolatainkat, a költéseinkről nem is beszélve!

Gondoljunk csak a februári, márciusi pánikvásárlásokra, vagy az azutáni pangásra, a webáruházak, online boltok felfutására - egy biztos, alapvetően megváltoztak pénzköltési szokásaink, mást vásárolunk és máshogyan. Egyrész bizonyos hogy az otthonmaradással sok pénzt megspórolhatunk, ugyanakkor vannak sokan, akik egyből el is költik azt, például, hogy oldják a stresszt:

Stresszköltés

A jelenlegi pandémiás helyzetről sok mindent el lehet mondani, de azt hogy megnyugtató, békés időszak lenne, azt nem. A tartós szorongás, a stressz mindenkiből más-más viselkedési formákat hoz elő, van, aki az alkoholhoz nyúl, van aki többet eszik, és vannak, akik a vásárlásba menekülnek. A Credit Karma nemrégiben az amerikai lakosság körében végzett felmérése szerint a válaszadók 35 százaléka impulzusvásárolt már a stressz kezelésére a járvány alatt. Nekik közel a fele hetente legalább egyszer költ feleslegesen, csak azért, hogy jobban érezze magát, 17 százalékuk pedig naponta végzi ezt - számol be a Huffpost.com.

Szórakozás - most másképp

Noha szinte most semmit nem költünk bárokban, és mozikban, ugyanakkor feltehetően többet költünk olyan ("eszképista") dolgokra, melyek segítenek elfelejteni a valóságot. Ilyen például a filmnézés, a fizetett tartalmak, vagy pedig az online játékok.

Mindent otthonról pár kattintással

A járvány itthon is az online szektor gyors növekedését hozta el. Bizonyos kategóriák kereslete kifejezetten a járvány-helyzet miatt lendült fel (élelmiszerek, tisztítószerek, vitaminok, gyógyszerek és egyéb FMCG termékek), míg más kategóriákban a digitális oktatás, távmunka okozott megnövekedett keresletet (műszaki cikkek, laptopok, számítástechnikai kiegészítők) - olvasható a GKI Digital online kiskereskedelmi gyorsjelentésében.

Ahogy teltek a hetek, sorra jelentek meg újabb és újabb igények: az otthonléthez kapcsolódó bútorok, kényelmes ruházat, lakásfelújításhoz, kertrendezéshez szükséges eszközök, valamint sportszerek forgalma nőtt meg. 

A mérések szerint a járvány eredményeképp március közepe és április vége közötti másfél hónap során - csupán a termékrendelések tekintetében - több mint 50 ezer új vásárló jelent meg a magyar online kiskereskedelmi piacon.

Ezt vesszük

A terület, ahol szokatlanul magas volt a forgalom a gyógyszerek, illetve gyógyászati termékek voltak, ott tavaly márciushoz képest majdnem 50 sázalékos volt a növekedés - derült ki a márciusi kiskereskedelmi statisztikákból, melyeket múlt csütörtökön közölt a KSH.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A március nagy vesztese az üzemanyagforgalom volt, egyrészt az árak zuhanása, másrészt a kijárási korlátozások miatt, és érdekesség, hogy a szokásosnál sokkal nagyobb volt a tojásforgalom

 

Érintésmentesen

Arról, hogy a koronívírus életben marad-e a készpénzen, és ha igen, mennyi ideig, rengeteg egymásnak ellentmondó hírt is olvashattunk. Talán ennek is köszönhető, hogy az egész világon, így Magyarországon is megnőtt a kártyák, és főleg az érintésmentes vásárlások száma is. 

Egy friss, globális fogyasztói felmérés szerint, amelyet a Mastercard 19 országban végzett, a vásárlók 79 százaléka az érintésmentes fizetést választja, legfontosabb motivációként a biztonságot és a tisztaságot említve. Világszerte a megkérdezettek közel fele (46%) olyan kártyára váltott a fizetéseknél, ami alkalmas az érintésmentes fizetésre. Ez az arány a 35 év alattiaknál 52%.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm