17 °C Budapest
Rengeteg magyart taszíthat szegénységbe a koronavírus: ők vannak óriási veszélyben

Rengeteg magyart taszíthat szegénységbe a koronavírus: ők vannak óriási veszélyben

2020. május 11. 10:25

Az új koronavírus okozta gazdasági recesszió valamilyen formában minden emberre hatással van. Ám vannak olyanok, akiknek a mindennapi megélhetését, illetve az elszegényedési kockázatát jóval inkább befolyásolja negatív irányba, mint másokét. Ők jellemzően olyan háztartások fenntartói, akik fiatalok, gyermekeket nevelnek és nincs diplomájuk.

Számos család esetében jelentősen megnő az elszegényedés esélye az új koronavírus-járvány okozta gazdasági válság miatt. Sokaknak nincsenek ugyanis olyan forrásaik, amikkel felvehetnék a kesztyűt azzal a pénzügyi sokkhatással, amit a COVID-19 okozott világszerte. 

A helyzet olyannyira súlyos, hogy az OECD országokban átlagosan háromból több mint egy embernek egészen egyszerűen nincsen elegendő pénzügyi tartaléka ahhoz, hogy családját legalább három hónapig az elszegényedési küszöb fölött tartsa akkor, ha hirtelen minden bevétele kiesne. A legsúlyosabb helyzetben a statisztikák szerint 

  • a 34 évnél fiatalabb emberek által vezetett háztartások,
  • a felsőfokú végzettséggel nem rendelkezők, 
  • valamint a gyermekes párok állnak.

Bajban a fiatalok

Az OECD statisztikáiból jól látszik, hogy az elszegényedési esély jóval magasabb azokban a háztartásokban, ahol jellemzően fiatalok, 35 évesnél nem idősebb emberek élnek.

Veszélyben a családok

Ugyancsak magas a szegénység felé sodródás kockázata akkor, ha egy párnak gyermeke, gyermekei vannak. Értelem szerűen, minél több a gyerek, annál több az éhes száj is a háznál, ezért ha a megszokott bevételek teljesen kiesnek, akkor gyermekes családokban sokkal nehezebb szinten tartani a családi költségvetést, sokkal nagyobb megtakarításra van - lenne - szükség.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 6 százalékos THM-el, és havi 106 085 forintos törlesztővel fel lehet venni a Raiffeisen Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,42% a THM; a K&H Banknál 6,43%; az Erste  Banknál 6,67%,  a MagNet Banknál pedig 6,8%; míg az UniCredit Banknál 6,9%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a Sopron Bank, a Takarékbank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 Tanulj fiam...

A statisztikákból az is látszik, hogy jóval nagyobb elszegényedési veszélynek vannak kitéve átlagosan azok a háztartások, ahol az ott élők alacsony iskolai végzettséggel rendelkeznek. 

A koronavírus legnagyobb áldozatai

Az OECD statisztikák 2016-os vagy annál újabb adatok alapján tehát azt mutatják, hogy a jelenlegi helyzetben, az új koronavírus okozta gazdasági sokkhatás eredményeként, azok a magyar háztartások vannak potenciálisan az elszegényedés veszélyének leginkább kitéve - ha három hónapra kiesik a jelenlegi jövedelmük -, ahol

olyan 35 év alatti felnőttek élnek, akik gyermekeket nevelnek, és nincsen felsőfokú végzettségük.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen egyszerűen keresheted rommá magad egy webshoppal: a profik így csinálják!

Az uniós tagállamok közül a második legnagyobb mértékben nőtt az internetet vásárlásra is használók aránya Magyarországon az elmúlt öt évben.

Érik a forradalom a magyar iskolákban: lépni kell, különben nincs jövője a gyerekeknek

Hova kerül a magyarok elektronikus hulladéka, milyen szemléletváltásra lenne szükség, és legfőképpen hogyan készül kincs a szemétből- erről kérdeztük a RoboKalandot.

Különleges kávék jelentek meg itthon: az elit már csak ezt issza, ez bennük az extra

Az otthoni kávézásnak is egyre inkább szeretjük megadni a módját, akár egy drágább kávégépről van szó, akár kávékülönlegességről.

Atyaég! Ilyen luxusnövényeket vesznek otthonaikba most a dúsgazdag magyarok

A pandémia alatt megugrott a szobanövények, és kertészeti eszközök iránti kereslet, 2020-ban a szobanövények tekintetében 8%-os emelkedést észleltek a piaci szereplők.

NAPTÁR
Tovább
2022. május 29. vasárnap
Magdolna
21. hét
Május 29.
Hősök napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2022. május 29. 07:30