Bár éves összevetésben még mérhető a növekedés, az év eleji lendület országos szinten alábbhagyott, miközben a kereslet is visszaesett.
Csorba Dániel ingatlanos a TikTokon arról beszélt, hogy a 3%-os hitel valójában sokkal több embernek árt, mint amennyinek használ. Bár elsőre úgy tűnik, hogy 20-30 ezer ember jól jár vele, a piac beárazza az állami beavatkozást: az ingatlanárak szinte azonnal emelkedni kezdenek.
Belső banki információk szerint az elmúlt egy hónapban 8-10 százalékot mentek feljebb az árak az ingatlanpiacon – szinte kizárólag a 3%-os hitel miatt. Csorba rámutatott: minden 10%-os áremelkedés 5-10 évvel tolja arrébb annak az esélyét, hogy valaki önerőből saját ingatlant tudjon vásárolni. Egyszerűen azért, mert ugyanannyival több pénzt kell gyűjteni a szükséges önerő előteremtéséhez.
Míg nagyjából 20-30 ezer ember rövid távon tényleg jól járhat azzal, hogy hozzájut a kedvezményes kölcsönhöz, addig a következő öt évben több mint 500-600 ezer ember lesz kénytelen magasabb árakon vásárolni. Ez összesen nagyjából 3500 milliárd forint plusz kiadást jelent a lakásvásárlóknak, vagyis ennyit pumpálunk a „téglába” a következő években - mondta Csorba.
@csedetiktok Amiről soha senki nem beszél...
♬ eredeti hang - Csorba Dániel - Csorba Dániel
Csorba szerint nem új jelenségről van szó: az állami támogatások és könnyítések – legyen szó kamatplafonról, CSOK-ról, vagy az önerő mérsékléséről – mindig ugyanazt a hatást váltják ki. Rövid távon segítenek egy szűk rétegnek, de középtávon és hosszú távon tömegek szorulnak ki a piacról, mert az árak azonnal beárazzák a támogatást.
„A matek egyszerű: ha 30 ezer ember jól jár, közben félmillió ember 5-10 évvel kerül távolabb a saját otthontól. Ezért mondom, hogy az Otthon Start hitel valójában sokkal több embernek árt, mint amennyinek használ” – fogalmazott Csorba a TikTok-videójában.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Címlapkép: MTI/MTVA
Nem várta senki, de megérkezett: megdőlt az abszolút melegrekord, 42 fokot mértek ezen a településen
Megdőlt a mindenkori magyarországi hőségrekord, miután kora délután 42 Celsius-fokot mértek Szécsényben.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







