0 °C Budapest
Tábla Német szövetségi központi bank tábla, Deutsche Bundesbank Eurosystem, infláció ellenőrzése, Németországi Központi Bank Frankfurt am Mainban, Hessen, Németország - 2024. július 22.

Rendkívüli előrejelzés érkezett: ez a magyar gazdaság kilátásait is alapjaiban írhatja át

2025. december 20. 10:25

A Bundesbank által közzétett féléves előrejelzés szerint a három éve tartó stagnálás után 2025-ben lassú kilábalás kezdődhet a német gazdaságban, az érdemi fellendülés azonban csak később, elsősorban az állami beruházások felfutásával várható. A jegybank ugyanakkor komoly kockázatnak tartja az államháztartási hiány megugrását - számolt be a Portfolio.

Európa vezető gazdasági hatalmának teljesítménye 2023 óta lényegében stagnál. A jelentős súlyt képviselő ipari ágazat pozíciót vesztett meghatározó exportpiacain, miközben a német háztartások a költekezés helyett a megtakarítást részesítették előnyben, az állam pedig szigorú költségvetési politikát folytatott.

A fordulat jelei az idei évben mutatkoztak meg, miután Friedrich Merz kancellár új fiskális keretrendszert vezetett be, és ambiciózus védelmi, valamint infrastrukturális fejlesztési programot hirdetett. Ezek az intézkedések teremthetik meg az ipari termelés felfutásához és a háztartások bizalmának erősödéséhez szükséges feltételeket.

"A haladás eleinte visszafogott lesz, aztán fokozatosan gyorsul" – fogalmazott Joachim Nagel, a Bundesbank elnöke. Hozzátette: "2026 második negyedévétől a gazdasági növekedés számottevően erősödik, főként a kormányzati kiadásoknak és az export bővülésének köszönhetően."

A német jegybank prognózisa szerint 2025-ben mindössze 0,2 százalékos GDP-bővülés várható, ami némileg kedvezőbb a korábban várt teljes megtorpanásnál. A 2026-ra vonatkozó előrejelzés 0,6 százalékos növekedést vetít előre, ami visszafogottabb a júniusban még valószínűsített 0,7 százaléknál.

Az áremelkedési folyamatok terén érdemi korrekciót hajtott végre az intézmény, amit a vártnál dinamikusabb bérkiáramlás indokolt. A Bundesbank elemzői szerint a béremelkedés üteme még éveken át meghaladhatja a történelmi átlagértékeket.

A számítások szerint a nominálbérek 2025-ben 4,7, a rákövetkező évben pedig 4 százalékkal emelkedhetnek. A későbbi időszakban is csupán nagyjából 3 százalékra mérséklődhet a növekedési ütem. A jelenség mögött a kedvező munkaerőpiaci helyzet, a mind súlyosabb szakemberhiány és a ledolgozott órák számának emelkedése áll.

A dinamikus bérnövekedés felfelé tolja az árszínvonalat. A fogyasztói árak 2025-ben előreláthatólag 2,2 százalékkal emelkednek, szemben a korábbi 1,5 százalékos várakozással. A volatilis tételektől – élelmiszertől és energiától – megtisztított maginfláció prognózisát 1,9 százalékról 2,4 százalékra emelte a német jegybank.

A német adatok felülvizsgálata jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az Európai Központi Bank csütörtöki ülésén az euróövezet 2026-ra vonatkozó inflációs várakozását 1,7 százalékról 1,9 százalékra korrigálta felfelé. Az EKB egyben jelezte, hogy nem tervez gyors fordulatot a monetáris kondíciók terén – idézte a Reuters.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az EKB júniusban módosított utoljára az alapkamatokon, és a pénzpiacok 2026 előtt nem is áraznak be újabb lépést. Az euróövezeti monetáris tanács döntéshozatali mechanizmusait ismerő források szerint a vezetők összességében egyetértenek a piaci konszenzussal.

A Bundesbank előrejelzése arra is rámutatott, hogy az állami beruházási tervek következtében Németország a német újraegyesítés óta eltelt három évtized legnagyobb költségvetési deficitje felé tart. A jegybank ezért azonnali lépéseket sürget az államháztartási egyensúly helyreállítása érdekében.

A számítások szerint a tervezett fejlesztések, az adócsökkentések és a transzferkifizetések együttesen 2028-ra a GDP 4,8 százalékára duzzaszthatják az államháztartási hiányt. Ez 1995 óta, vagyis a keleti és nyugati országrész egyesítését követő időszak óta a legmagasabb érték lenne.

"Jelenleg nem világos, hogyan szándékozik a központi kormányzat kezelni a nemzeti költségvetési szabályok 2028-ig történő betartásának biztosítására irányuló sürgős intézkedési igényt" – fogalmaz a Bundesbank havi jelentése.

Az emelkedő deficit mellett Németország államadóssága GDP-arányosan továbbra is mérsékelt szinten marad. A jelenlegi mintegy 63 százalékról 2028-ra várhatóan 68 százalékra emelkedik.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. április 9. 13:55
A lakáshitelpiacot 2026 tavaszán két, teljesen eltérő élethelyzet választja ketté: egyfelől ott vann...
MEDIA1  |  2026. április 9. 10:47
Az amerikai központú nemzetközi újságírói szervezet, a Committee to Protect Journalists (CPJ) szerin...
Holdblog  |  2026. április 9. 08:58
A BB Tengely, azaz a Baltikum-Balkán országainak gazdasági növekedési mintázatai. A gazdasági növeke...
Kasza Elliott-tal  |  2026. április 8. 14:35
Az áprilisi Top 10 hatodik helyezettje, a chartja nagyon tetszik, egy elemzést feltétlenül megérdeme...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 9. 20:58