A Magyar Nemzeti Bank 2024-ben 788,7 milliárd forintos veszteséget könyvelt el, ami jelentős javulás a 2023-as 1763,2 milliárdos negatív eredményhez képest.

Jellemzően pozitívan ítéli meg az MNB friss jelentése a lakáspiac 2024-es alakulását. Az első félévben nőtt a forgalom, az árak emelkedtek, de az ingatlanok túlértékeltsége ez utóbbi ellenére is mérséklődött. Az elemzés az év további részében is az árak dinamikus növekedésével számol, megjegyezve, hogy még a 2025-ről előrehozott vásárlások is adhatnak további lendületet a piacnak.
2024-ben a reálbérek – már tavaly ősz óta tartó, s az idei első félévben 7-8 százalékot is elérő – növekedése mellett más tényezők is támogatták a lakáspiaci kereslet újbóli élénkülését. A Magyar Nemzeti Bank aktuális jelentése ezek között említi a hitelkamatok csökkenését, a 2023-ban elhalasztott vásárlások pótlását, valamint a CSOK Plusz jóvoltából elérhető magasabb hitelösszegeket - írja közleményében az OTP Ingatlanpont.
A növekvő kereslet húzta magával az árakat is: az év második negyedében Budapesten 9,3 százalékos, a vidéki városokban 8,7 százalékos, míg a községekben 9,1 százalékos éves drágulást regisztráltak. Ennek ellenére kissé csökkent a lakások túlértékeltsége. Ez az MNB szakemberei által kalkulált mutató azt jelzi, hogy a kialakult árak miként viszonyulnak a gazdasági fundamentumok alapján indokolhatóhoz.
Amikor az otthonok e szerint alulértékeltnek látszanak, akkor – az egyéb lehetőségekhez képest – jó üzlet lehet lakásba fektetni, míg, ha túlértékeltek, akkor fordított a helyzet. 2024 második negyedében 11,2 százalékos túlértékeltséget regisztráltak. Ez a mutató 2022 második negyedében volt csúcson (25,8%), s legutóbb 2019 negyedik negyedében járt a negatív tartományban (-1,2%). A jelentés az idei tendencia mögöttes tényezői közül azt emeli ki, hogy a háztartások jövedelmi viszonyai inkább növelték a túlértékeltséget, míg azzal szemben a hitellehetőségek bővülése volt a domináns csökkentő tényező.
Az elemzés – ingatlanközvetítőktől származó információk alapján – már a harmadik negyedévről is közöl előzetes adatokat. Ezek szerint július-szeptemberben gyorsult a drágulás, Budapesten elérte az éves 14,7 százalékot, míg országos átlagnak 12,8 százalékot mértek. Ez utóbbi, ahogy az MNB is kiemeli, messze meghaladta az EU-s országok lakáspiacainak átlagos, 2,9 százalékos áremelkedését.
Ugyanebben a negyedévben a forgalom országosan 16 százalékkal múlta felül az egy esztendővel korábbit. Ezzel a hazai piac a tranzakciószámot tekintve is közelít a sokéves átlaghoz, attól már csupán mintegy 10 százalékkal maradt el. A kereslet élénkülése javította az eladók pozícióit is. A fővárosban az egy évvel korábban még jellemzően 3,8 százalékos alkulehetőség 3 százalékra apadt, vidéken pedig 5,7-ről szűkült 5 százalékra.
A jelentésből az is kitűnik, hogy a befektetők lakáspiaci aktivitása egyelőre nem éri el a korábbi évekre jellemző szinteket, arányuk a vásárlók között a fővárosban 31 százalék, vidéken 25 százalék volt a harmadik negyedévben. Míg a bérbeadással elérhető hozam az elmúlt évben lényegében nem változott – vidéken 7,2 százalékot, Budapesten 5,1 százalékot tett ki –, addig a lakossági állampapírpiacon elérhető legmagasabb éves kamat mintegy felére – 14,75 százalékról 7,9 százalékra – csökkent.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Mint Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője emlékeztet, 2022 tavaszán volt legutóbb ilyen szűk a hozamkülönbség. Ez is alátámasztja az MNB előrejelzését, miszerint a lakásárak növekedése 2024 negyedik negyedében is dinamikus maradhat. Úgy kalkulálnak, hogy ekkor a nominális lakásárak 11,4 százalékkal, a reálárak pedig 7,4 százalékkal múlhatják felül az egy évvel korábbit. A jelentés a keresletet gerjesztő tényezők között számol az állampapírpiacon jellemzően jövő tavasszal felszabaduló, s új befektetési célpontot kereső lakossági megtakarításokkal is, amelyek azonban már idén is ösztönözhetnek előrehozott vásárlásokat.
Az árak alakulásának továbbra is az egyik meghatározó tényezője lehet a kínálat szűkössége. A jelentés szerint idén csökken és jövőre is csak enyhén növekedhet a lakásépítések száma. Ez év első kilenc hónapjában 20 százalékkal kevesebb (8,6 ezer) lakást adtak át az országban, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A kiadott építési engedélyek száma is visszaesést mutatott, országosan ugyan csak 2 százalékost, ám például Budapesten 34 százalékost.
Ezek az adatok pedig a jövő év elejére is csupán csekély kínálatbővülést ígérnek. 2024-re összesen 15,7 ezer lakás átadását várják, ez éves összevetésben 16 százalékos visszaesés, melynél gyengébb eredményt 2017-ben láttunk utoljára. 2025 első háromnegyedére is csupán mintegy 3 százalékkal több új lakás megépítésére számíthatunk éves alapon.

Ez lenne a pusztuló nyugat? Rezsicsökkentés nélkül is szinte minden energiaár csökkent ezen a helyen
Igaz, az energiaárak még így is több mint 25 százalékkal magasabbak, mint az energiaválság előtti 2022-es évben.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


