Budapesten az átlagfizetés 52 százalékát viheti el egy belvárosi lakás bérleti díja, ami lakhatási szempontból a drágább városok közé röpíti a magyar fővárost.
Kemény vízkorlátozást vezettek be Budapest szomszédságában: egyre nagyobb a baj több településen is
Vízkorlátozás lépett életbe mától a Pest megyei Nyáregyházán. Reggel 6 és este 10 óra között nem lehet locsolni, autót mosni, medencét tölteni.
Vízkorlátozás lépett életbe mától a Pest megyei Nyáregyházán - hangzott el az RTL Híradóban.Reggel 6 és este 10 óra között nem lehet locsolni, autót mosni, medencét tölteni. A város jegyzője szerint a szolgáltató jelezte a hivatalnak, hogy nap közben elfogyhat a víz a magas fogyasztás miatt, ezért kellett bevezetni a korlátozást. Zinger Miklós arról beszélt: arra kérték a lekosokat, hogy csak a alapvető szükségleteikhez használják a vizet.
Korábban már a DMRV Zrt. arra figyelmeztetett, hogy több agglomerációs településen is vízhiány lehet a kánikulában, korlátozásokat kellhet bevezetni. Most a riportban Gödöllő polgármestere, Gémesi György arról beszélt, egyelőre nincs korlátozás a városban, van még valamennyi víztartalékuk.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






