Június 29-e a Nemzetközi Duna-nap! A mai kvíz során tesztelheted tudásodat a Dunáról. Fedezd fel, mennyit tudsz erről a különleges folyóról!
Évente kétszer következik be napforduló, egyszer télen és egyszer nyáron. A napforduló egy csillagászati kifejezés: azt a pillanatot fejezi ki, amikor a Nap pozíciója eléri legmagasabb pontját a pályáján északon a Ráktérítőhöz, délen a Baktérítőhöz képest. A téli napfordulóra idén december 22-én kerül sor, hajnali 4 óra 28 perckor magyar idő szerint. A nyári napforduló június 21-én volt, jövőre viszont június 20-ra esik majd. Ezeken a napokon következik be fordulat abban, hogy milyen hosszúak lesznek a nappalok, illetve az éjszakák. A téli napfordulóig a Nap látszólag északról déli irányba halad, azt követően a mozgása délről északi irányú lesz - vagyis a téli napforduló napján a legrövidebb a nappal az évben, viszont jó hír, hogy mivel eddig rövidültek, innentől hosszabbodnak majd a nappalok.
A téli napforduló 2023-ban, december 22-én
A napforduló kifejezés valójában nem egy adott napot jelöl eredetileg, hanem - akárcsak a napéjegyenlőség - egy időpillanatot. A napforduló 2023-ban magyar idő szerint hajnali 4 óra 28 perckor következik be: ekkor áll majd a legmagasabb ponton a Nap a Baktérítőhöz képest. A mai napon a Nap nagyjából 15:55-kor már nyugszik Budapesten, december 24-én viszont már 15:56-kor megy majd le, arra viszont még márciusig várni kell, hogy este 6-kor még világos legyen. (Az ország különböző pontjain a napkelte és napnyugta időpontja eltérhet.)
A téli napfordulóhoz kötődő hagyományok, szokások, ünnepek
A téli napfordulóhoz szinte minden kultúrában kapcsolódnak ünnepek, hagyományok, népszokások. A nyári és téli napforduló is kapcsolatban áll az évszakok változásával, ahogy a tavaszi és őszi nap-éj egyenlőségek. Egyes kultúrákban ezért ezek a napok jelölik ki az évszakhatárokat, máshol pedig az évszakok középpontját jelölik.
A téli napfordulóhoz kötődött például az ókori rómaiak szaturnália ünnepe, vagy a zsidó hanuka, de a Yalda-éj, a Karachun, a Kwanzaa és a Jul ünnepe is ekkortájt van. Ezek közül a manapság legelterjedtebb maga a karácsony, melynek megünneplését a régebbi pogány ünnepek - mint például a Jul - idejéhez igazította a keresztény naptár.
Címlapkép: MTI/Komka Péter
Nem várta senki, de megérkezett: megdőlt az abszolút melegrekord, 42 fokot mértek ezen a településen
Megdőlt a mindenkori magyarországi hőségrekord, miután kora délután 42 Celsius-fokot mértek Szécsényben.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







