Akadozik a napelemes inverterek kötelező adatszolgáltatási rendszerének bevezetése, amelyet júliustól terveznek elindítani.
Súlyos tízezreket lop ki a zsebedből a lappangó rezsi: ezeket a háztartási gépeket jobb, ha nem használod
A kialakult energiahelyzet miatt egyre fontosabb szempont az energiatudatosság és a költséghatékonyság, de tudjuk-e valójában, hogy mennyit fogyasztanak a mindennapi háztartási eszközeink? A Wagner Solar Rezsikommandó csapata által végzett hozzávetőleges számítás szerint egy hűtőszekrény fenntartása hatósági áras energiadíj mellett 25 forintunkba kerül naponta, míg egy mikrohullámú sütő átlagos használat mellett 84 forintot visz el napi szinten. A cég összeállított egy haditervet is, amely hozzásegít a pazarlásmentes, energiatudatos élethez.
A rezsiárak emelkedésével bizonyára mindenki elgondolkozott már azon, hogyan csökkenthetné, optimalizálhatná a háztartása energiaköltségeit, csakhogy nem könnyű az eligazodás a megannyi lehetőség útvesztőjében. Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy milyen komplex megoldást választunk és ez milyen elemekből áll össze.
Házi Ádám, a Wagner Solar Hungária Kft. fejlesztési igazgatója rámutatott, mindenekelőtt érdemes tisztában lenni azzal, hogy mennyi energiát fogyasztanak a mindennapi háztartási eszközeink, ami kiindulási alapnak a további lépésekben.
A vizsgált eszközök tekintetében a villanytűzhely az egyik legdrágább, átlagosan 2 kWh/óra fogyasztást és napi 1 óra használatot feltételezve 140 forintot vesz ki a zsebünkből a hatósági áras energiadíjjal (36 Ft/kWh) számolva. Ugyanez nem rezsivédett áron (70 Ft/kWh) már 420 forint.
Hatósági áras energiadíjjal kalkulálva egy ventilátor napi egy óra használattal 12,6 forintba kerül, egy mosogatógép adagonként 50 forintba, egy mosó-szárítógép adagonként 84 forint kiadást jelent. Egy 60-80 W teljesítményű hűtő naponta 25 forintból tartható fenn, egy 80-100 W teljesítményű fagyasztószekrény pedig 30 forintból. Az átlagos klímák naponta 190 forintért üzemelnek, egy 120 literes bojler pedig 325 forintot is kivehet naponta a családi kasszából
– sorolta az eredményeket Házi Ádám.
Így spórolhatunk százezreket az energiaköltségeken évente
A Wagner Solar Hungária Kft. fejlesztési igazgatója elmondta, a fenti számokból is jól látszik, hogy a háztartási eszközök jelentős kiadással járnak, éppen ezért a cég Rezsikommandó csapata összeállított egy haditervet, amivel több százezer forintot is spórolhatunk az éves energiaköltségeken.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Mint mondta, már nulla forintos beruházásokkal és 100%-os odafigyeléssel is jelentős összegeket takaríthatunk meg magunknak. Példaként említette, hogy a nem használt elektromos eszközök, berendezések áramtalanításával akár évi 10 ezer forintos nagyságban is spórolhatunk. Azt is tanácsolja a Rezsikommandó csapata, hogy a főzés során használjunk kuktát, sütés esetében pedig kapcsoljuk ki a sütőt 5 perccel a sütés vége előtt, ezzel is látványos eredményeket tudunk elérni a rezsiszámláinkon.
1 és 20 ezer forint közötti, rendkívül gyorsan megtérülő beruházás, a bojler vízkő eltávolítása vagy szobanövények vásárlása a megfelelő páratartalom fenntartásához, hogy ne alakulhasson ki penészedés, sem baktérium elszaporodás. 50 és 500 ezer forint közötti beruházás pedig például, ha minimum „A” energetikai besorolású háztartási gépeket vásárolunk, vagy ha megfelelő árnyékolástechnikával látjuk el az ingatlant.
500 ezer forint és 2 millió forint közötti költséggel számolva beruházhatunk használati melegvíz előállítására vagy kiépíthetünk hővisszanyerős szellőztetést. Kétmillió forint felett pedig hőszivattyús rendszert is kialakíthatunk, napkollektort és napelemet vásárolhatunk. Ezek mind olyan befektetések, melyek rövidebb-hosszabb idő alatt megtérülnek, és a család hasznára válnak
– magyarázta.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.








