Nem mindennapi módon hasznosítják az esővizet Alsópáhokon: a településen kialakított esőkert most működés közben is megmutatta, hogyan lehet helyben tartani a csapadékot.
Súlyos a helyzet Nógrádban: sok embert kellett kitelepíteni, egy település megközelíthetetlen
Sok településen okoz gondot a víz Nógrádban, Ecsegen nyolc embernek el kellett hagynia az otthonát, Szécsényfelfalu közúton megközelíthetetlenné vált - közölte a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője pénteken
Kapás Márton elmondta: sorra érkeznek a segélyhívások a katasztrófavédelmi igazgatóság műveletirányító ügyeletére. Ismertette: Nagybárkányban a heves esőzés miatt a patak kilépett a medréből, a víz a helyi általános iskola épületét is elöntötte. Az iskola vezetése a diákokat hazaküldte.
Kisbágyonban, a Táncsics úton több ház udvarába ömlött be a hirtelen lezúduló eső. Bujákon több ház pincéjét árasztotta el a víz. Endrefalván szintén kiöntött a helyi patak, a víz az utcákon hömpölygött, lakóházakat is veszélyeztetett. Szécsényfelfalu település az elárasztott utak miatt közúton megközelíthetetlen. Ecsegen nyolc embernek el kellett hagynia az otthonát, őket ideiglenesen a település könyvtárában szállásolta el a helyi önkormányzat.
A szóvivő tájékoztatása szerint a vármegye hivatásos és önkéntes tűzoltó egységei több településen homokzsákokat helyeztek ki, elárasztott pincékből szivattyúzták ki a vizet és úttestre dőlt fákat távolítottak el. Az említett települések mellett az egységeknek be kellett avatkozniuk Pásztó, Mátraszőlős, Nagylóc, Ecseg, Nógrádmegyer, Nógrádszakál, Piliny, Kisbárkány, Lucfalva, Cserhátszentiván, Nógrád, Sámsonháza és Felsőtold településeken is. A vármegye tűzoltói jelenleg is számos helyszínen dolgoznak a káresetek elhárításán - közölte Kapás Márton.
Címlapkép:MTI/Komka Péter
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






