16 °C Budapest
ARRESTED AND HANDCUFFED MAN ON THE STREET NEXT TO A CAR. REAR VIEW.

Aljas csalókat fogtak el: több mint 60 hiszékeny áldozatot vertek át

MTI
2023. június 1. 17:45

Hatvannégy sértett megtévesztésével tett szert bevételre, illetve akart pénzhez jutni egy férfi, akit a társaival együtt többrendbeli csalással, közokirat-hamisítással és hamis magánokirat felhasználásával vádol a Veszprémi Járási Ügyészség - közölte a Veszprém Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

A vádirat szerint az ügy két fővádlottja, egy 48 és egy 49 éves férfi már 2009-2010-ben követett el bűncselekményeket, és a bíróság elítélte őket. A 48 éves vádlott a börtönben elhatározta, hogy megélhetését a szabadulása után is mások megtévesztésével fedezi - tették hozzá.

Kezdetben, bár törleszteni nem akart, magánszemélyektől kért kölcsön, majd a rokonait és korábbi rabtársait bírta rá strómancégek alapítására, melyek nevében kezdetben önállóan, később a társával együtt, a teljesítés szándéka nélkül, minél nagyobb előleg megszerzése érdekében építési munkákat vállalt. A vádlottak a beszállítókat és a kivitelezőket megtévesztették, és a beszerzett anyagok vételárát, illetve az elvégzett munkák ellenértékét csak részben vagy egyáltalán nem fizették ki. A szálakat mozgató 48 éves elkövető annak érdekében, hogy a leendő ügyfelekkel elhitesse, jól prosperáló vállalkozásokat működtet, Balatonfüreden belvárosi villát bérelt és nagy értékű bérelt gépkocsival közlekedett. A férfi építési vállalkozóként 2017-től 2019 végéig mintegy 40 sértettet ejtett tévedésbe, akiknek összesen csaknem 63 millió forint kárt okozott - ismertették a vádiratban.

Tudatták azt is, hogy a vádlott 2020 tavaszán, a koronavírus-járvány kitörésekor profilt váltott és egészségügyi védőfelszerelések kereskedelmével kezdett foglalkozni; 2020 októberéig tizenegy hazai gazdasági társasággal került "üzleti" kapcsolatba, a bizalmukat kisebb megrendelések teljesítésével igyekezett elnyerni, később viszont már nem fizetett, csaknem 60 millió forintos kárt okozva.

Ezen túl 2020 áprilisában 10 millió védőmaszkot kínált eladásra egy állami cégnek azzal, hogy 50 százalékos, mintegy 1 milliárd 270 millió forint előleg megfizetése után tud csak szállítani. Fényképes árajánlatot is adott, de a fotókon lévő, raklapokra csomagolt maszkokkal valójában nem rendelkezett és a beszerzésükre sem volt reális lehetősége. A szerződés megkötésére végül nem került sor, így az állami cégnek nem keletkezett kára - írta a főügyészség.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A férfit 64 rendbeli csalással, bűntársait csalással, közokirat-hamisítással, orgazdasággal vádolják; három vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztés, a társaikkal szemben pedig közérdekű munka, illetve pénzbüntetés kiszabására, valamint mindannyiuk esetében a bűncselekménnyel szerzett vagyont érintő vagyonelkobzásra tettek indítványt a Veszprémi Törvényszék felé.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem