Felpörgött az országos ingatlanpiac 2024 harmadik negyedévére.
Több fővárosi kerület vezetése is úgy döntött, hogy megemeli az önkormányzat tulajdonában álló lakások után fizetendő lakbért. A XV. kerületben például 50 százalékkal nőhet a szociális kategóriában meghatározott díj, ahol az önkormányzat tájékoztatása szerint utoljára 2011-ben volt emelés – tudta meg az rtl.hu.
A portál szerint a XV. kerületben 50 százalékkal nőhet a szociális kategóriában meghatározott díj. A városrész honlapján található tájékoztatás szerint a leginkább rászorulóknak a mostani 300 forintos négyzetméterár helyett 450 forintot kell majd fizetniük. A döntés értelmében egy 40 négyzetméteres önkormányzati ingatlan havi bérlet díja 12 ezerről 18 ezer forintra emelkedik, abban az esetben, ha az egy főre jutó jövedelem nem nagyobb mint havi nettó 110 ezer forint.
Azok esetében, akiknek 110 és 180 ezer forint közötti az egy főre jutó jövedelem, 950 forintot, míg a 180 és 240 ezer forint közötti jövedelem esetében 1550 forintot kell fizetni négyzetméterenként. Az emelés miatt lesz azonban olyan is, akinek több mint 170 százalékkal emelkedik a lakbére: azoknak, akik az átlagbér feletti jövedelemmel rendelkeznek 700 forintról 1950 forintra drágul a négyzetméterenkénti díj, így egy 50 négyzetméteres lakás esetében már csaknem 100 ezer forint lesz a lakbér.
De az emelés a legnagyobb gondot azoknak okozhatja, akiknek a jövedelme nem nagyobb mint nettó 110 ezer forint, ugyanis az esetükben 16 ezer forintról 38 ezer forintra nő a lakbér.
A XV. kerület honlapján található dokumentum ehhez képest még finomodik majd és a beérkező javaslatokat is figyelembe veszik majd. A lakbéremelés a XV. kerületben kétezer ingatlant, vagyis nagyjából öt-hatezer embert érinthet, ezért az önkormányzat lakossági fórumot is tart majd az ügyben. A XV. kerületen kívül a XVII. kerületben egységesen 20, a XVI. kerületben pedig 15 százalékkal drágultak a bérleti díjak.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan lehet egyszerre impozáns és hatékony egy otthon? (x)
A 21. század otthona egyszerre kényelmes, lenyűgöző és energiahatékony. De hogyan érjük el, hogy a dizájn, a komfort és az energiaspórolás szempontjai is érvényesüljenek?
-
Ismét a Rossmann lett a Legjobb Munkahely (x)
A Rossmann Magyarország második alkalommal nyerte el a Kincentric által végzett munkavállalói elégedettségi felmérés alapján a Legjobb Munkahely címet.