A terméktanács előrejelzése alapján az idei termés az elmúlt legalább 50 év legrosszabb eredménye lehet.
Jelentős mértékben drágul a temetkezés. A rekord-infláció hatására a különböző szolgáltatásokért akár 30 százalékkal is magasabb árat kell fizetni. Egyre több az olyan temetés, amiken a hozzátartozóknak szónokra vagy papra sem futja - derült ki az ATV Híradó riportjából.
A kiugróan magas pénzromlás a temetkezési szolgáltatásokat sem kerülte el. Bár a temetői díjakat számos településen változatlanul hagyták, más költségek, például a hűtési tarifák viszont jelentősen emelkedtek. Ez a helyzet Pécsen is, ahol a temetkezési díjon kívül szinte minden drágább lett. Tolna megyében sem jobb a helyzet - a holttestek hűtéséért itt kétszer annyit kell fizetni, mint egy éve - ezért egyre többen keresik az olcsóbb megoldásokat.
Tóth Csaba temetkezési vállalkozó szerint sokan elviszik a hamvakat haza, vagy olcsóbb temetkezési módokat választanak, esetleg szertartás nélkül. Sokan még azt sem tudják megfizetni, hogy fogadjanak egy szónokot, vagy papot - tette hozzá.
A szakemberek szerint a temetési díjak 20-30 százalékkal emelkedtek a tavalyiakhoz képest, egy-egy búcsúztatás ára azonban nagyban függ attól, hogy milyen szolgáltatásokat is milyen minőségű kellékeket kérnek a családtagok.
Siralmas adatok láttak napvilágot: a magyarok többségének mindössze ennyi pénze van lakásfelújításra
A felmérés eredményei azt mutatják, hogy aki felújít, az általában saját zsebből szeretné megoldani.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.






