A Tisza-kormány új külpolitikai irányát jelezheti Orbán Anita találkozója a NATO-főtitkárral.
Rendkívüli bejelentést tett Vlagyimir Putyin: 2 év után szólalt meg újra a parlamentben az orosz államfő
Az orosz-ukrán háború egy éves évfordulójához közeledve 2021 óta nem látott volumenű beszédet mond Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Az elnök elmondta, hogy 2014 óta kiemelt feladatuk az, hogy az Oroszországhoz lojális Donbasz felszabadítása az ukrán uralom alól. Putyin szerint azonban Ukrajna nyolc éve készült arra, hogy kiűzze a régióból az orosz ajkú lakosságot, ehhez pedig évek óta nyugati fegyvereket és katonai kiképzést kaptak, miközben Oroszország békésen próbálta rendezni a helyzetet - számol be a Portfolio.
Putyin álláspontja szerint Moszkva az utolsó pillanatig igyekezett békés megoldást találni az ukrajnai konfliktusra, a nyugati hatalmak azonban elzárkóztak ettől. Mint mondta, a háborút a nyugati hatalmak kezdték, megszegték az összes, Moszkvával kötött egyezményt, az orosz hírszerzés információi szerint pedig Ukrajna támadásra készült a Donyeck-medence és a Krím-félsziget ellen. Kijelentette:
Minél több fegyver érkezik Ukrajnába, annál keményebben fogunk küzdeni
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








