A karácsonyfák környezeti hatása összetettebb kérdés, mint egyszerűen a valódi vagy műfenyő közötti választás.
Nagyon nagy az érdeklődés a Tűzifaprogram iránt, ezért az állami erdészetek az erdőkben gazdagabb vidékekről faanyagot szállítanak át oda, ahol kevesebb az erdő vagy többen élnek. Ezzel pedig a tervek szerint megszűnne az akár több hetes várakozási idő.
Az állami tűzifaprogram meghirdetése óta hatalmas érdeklődés övezi, és az ország nagyrészében zökkenőmentesen tudják kiszolgálni a megnövekedett igényeket, amik Budapesten és környékén, illetve a Kis- és Nagyalföldön a legnagyobbak, amelyek esetenként elérik vagy meg is haladják a helyi termelési kapacitást. Ennek megoldása érdekében az erdőgazdaságok átütemezték a munkavégzést, és mindenütt a tűzifa termelést helyezték az előtérbe. Szeptember végétől pedig vasúton és közúton szállítják a fát azokra a helyekre, ahol arra nagyobb az érdeklődés. Így jut az első ütemben már 23 500 köbméter faanyag a főváros térségébe, valamint az alföldi régiókba.
Nagy István agrárminiszter elmondta, jelenleg a MÁV-val együttműködésben új vasúti lerakóhelyek kialakítása zajlik, illetve plusz fakitermelő kapacitás átcsoportosítása történik a főváros térségébe. Egyeztetések zajlanak továbbá a katasztrófavédelemmel, a büntetés végrehajtással, az erdészeti oktatási intézményekkel az erdőben 2-4 méteres hosszban termelt tűzifa telephelyen történő darabolására.
A miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy a tapasztalatok alapján az igénylők többsége már rendelkezik erre a télre tüzelővel és már a következő évre vásárol. Van olyan erdőgazdaság, ahol ez az arány eléri a 70 százalékot, azonban azok, akik idénre vásárolnák meg a tüzelőt előnyben részesülnek azokkal szemben, akiknek már megvan télire a megfelelő mennyiségű fájuk.
Eldőlni látszik, ez lesz Esterházy Péter egykori otthonával: korábban eladták volna a legendás házat
Az Emőd utcai ingatlant Óbuda önkormányzata vásárolta meg, miután Esterházy fia eladásra hirdette azt.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








