12 °C Budapest
Fontos dologra figyelmeztettek a rezsivel kapcsolatban: erről mindenkinek érdemes tudnia

Fontos dologra figyelmeztettek a rezsivel kapcsolatban: erről mindenkinek érdemes tudnia

2022. július 27. 10:33

Célszerű átírni a közműveknél a fogyasztásmérő órákat még akkor is, ha valaki csak bérbe ad vagy vesz egy-egy ingatlant. – figyelmeztetett az InfoRádióban a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal szóvivője 

Alapszabály, hogy a felhasználó személyében bekövetkezett változás 15 napon belül be kell jelenteni, különösen indokolt az, hogyha bérbe adunk – kezdte Scherer Zsolt.
A MEKH szóvivője elmondta, erre két alapvető lehetőségünk van.

  • Az egyik során a bérlő úgynevezett eltérő számlafizető státuszt kap, ami értelmében a tulajdonos marad továbbra is a szerződő fél, tehát ő rendelkezik a felhasználási helyre megkötött villany-, vagy gázszerződéssel, viszont más fizeti a számlát.
  • Emellett arra is van lehetőség, hogy az új bérlő a saját nevén köt szerződést – magyarázta a szóvivő. Utóbbi esetében fontos, hogy csak a tulajdonos írásbeli hozzájárulásával köthető meg a szerződés, illetőleg javasolt, hogy a tulajdonos számára legyen egy álladó meghatalmazás a szerződés kezelésére.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?