21 °C Budapest
Százezernyi lakást újítanak fel idén – a magasabb ár sem akadály?

Százezernyi lakást újítanak fel idén – a magasabb ár sem akadály?

2022. március 31. 14:30

Egyre gyorsuló ütemben bővül a hazai építőanyagok forgalma, amely várhatóan a közeljövőben is folytatódik majd. Az elmúlt években jelentős növekedést megélt DIEGO várakozásai szerint idén minimum 250-300 ezer lakás felújításába is belekezdhetnek a magyarok részben az otthonteremtési támogatás, részben a jelentős állami transzferek miatt. A GKI kutatása szerint a magyar lakásállomány 13 százalékát tervezik felújítani idén és áthúzódva jövőre. Ez összességben 500.000 lakást érinthet. A rohamos bővülés tehát nem áll le, a DIEGO ezért mintegy 2 milliárdos beruházással új raktár fejlesztés indítását tervezi még az idén.

Jelentős bővülést élt meg az építőanyagok, lakberendezési cikkek forgalmában a hazai piac, amelynek kiemelkedő szereplője a DIEGO cégcsoport.

A 100 százalékban magyar tulajdonban lévő, idén 30 éves vállalat további, jelentős növekedésre számít ebben az évben.

A DIEGO egy franchise hálózatot üzemeltet magyarországi, dabasi központtal. Innen három országot szolgál ki, hazánkon kívül Szlovákia és Románia van még a portfólióban, előbbiben 20, utóbbiban 37 bolttal, Mindez a hazai kereskedelmi egységekkel együtt összesen 162 üzletet jelent.

Nem férnek már el

"Dabason, ahol jelenleg 15 ezer négyzetméteres raktárral rendelkezünk és ez mindeddig ki tudta szolgálni ezt a franchise hálózatot.

A megnövekedett kereslet és forgalom miatt azonban idén elhatároztuk, hogy elkezdjük a bővítését, mert már egyszerűen nem tudjuk hova tenni az árut

– mondta el a Portfolio-nak Varga Balázs, a DIEGO Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója.

A lépés mintegy 2 milliárd forintos beruházást jelent a cég életében, a fejlesztés révén 40 százalékkal, azaz mintegy 6 ezer négyzetméterrel bővül a DIEGO raktárkapacitása.

A lakberendezési cikkek piacán domináns szerepet játszó, például a tekercsáru-szegmensben és a laminált padló forgalmazásban egyértelműen piacvezető DIEGO fejlesztését, az elmúlt évek forgalomnövekedése indokolja.

A múlt év rendkívül dinamikus esztendő volt. Magyarországon 15 százalékkal nőtt a forgalmunk, ez kimagasló eredmény, a szektoron belül is az egyik, ha nem a legmagasabb.

Ami nagyon érdekes, hogy az első fél évben 10 százalék körül volt a bővülés, majd a második fél évben volt egy jelentős ugrás, ekkor több mint 18 százalékos növekedésünk volt. Külön kiemelnék két hónapot, a novembert és a decembert. Novemberben 25, míg decemberben majdnem 30 százalékkal nőtt a forgalmunk. Ennek az oka feltehetően az előrehozott vásárlásokban keresendő, illetve az emberek félelme az inflációtól, az áremeléstől is indukálhatta ezeket a vásárlásokat. A növekedésünk dinamikája az idei első negyedévben is megmaradt, a forgalmunk idén már 25%-al haladta meg a tavalyi bevételünket.” – mondta el Varga Balázs.

2021-ben az összesített bruttó kiskereskedelmi forgalmuk elérte a 44 milliárd forintot, míg adózás előtti eredményük előre láthatólag több mint 50 százalékkal nőtt.

Elfogadják a magasabb árakat

Ráadásul a forgalom szerkezete is átalakulóban van. „Azt tapasztaljuk, hogy egyre inkább felfelé tolódik a termékmix a minőséget illetően. Az olcsóbb termékek részaránya folyamatosan csökken a teljes forgalomban.

A vásárlók egyre inkább felfelé pozícionáljak a termékeket és akár jóval erősebb árakat is hajlandók megfizetni

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

– tette hozzá az ügyvezető. Ennek oka csak részben adódik a változó, javuló kínálattal, jelentős szerepet játszik ebben az itthoni támogatási környezet is. „Az 50 százalékos otthonfelújítási támogatás a gyakorlatban azt eredményezi, hogy a vevő például 6 ezer forintot lát egy árcédulán, de ez neki ténylegesen a visszatérítés után csak 3 ezer forintot jelent.”

Az állami transzferek idén is várhatóan jelentősen alakítják majd a piacot. „Az elmúlt időszakban az emberek megkapták a családi szja-visszatérítést, a 13. havi nyugdíjat, a fegyveres testületeknél a fegyverpénzt, a 25 év alattiak pedig adómentességet. Mindezen transzferek jelentős része lecsapódhat nálunk, ezért az elkövetkező időszakban kiemelt növekedést várunk a forgalomban.

Szakági felmérések során azt tapasztaltuk, hogy Magyarországon hozzávetőleg 500 ezer tulajdonos tervezi az ingatlan felújítását egy – két éven belül, és ebben az évben ennek minimum 50-60 százaléka, vagyis 250-300 ezer ingatlan felújítása várható

– vélekedett Varga Balázs.

Marketing és terjeszkedés Romániában

Ezeknek az igényeknek a kiszolgálása természetesen nem egyszerű, hiszen a fokozott kereslethez a piac egyes szegmenseiben akár áruhiány, logisztikai problémák sora társulhat.

A DIEGO esetében azonban nagy előnyt jelentett az elmúlt időszakban, hogy a vállalatnak lényegében nincs távol-keleti kitettsége.

A döntően európai gyártó partnerekkel fennálló több évtizedes kapcsolat, a hosszútávú szerződések pedig további biztonságot jelentenek az áruellátásban. A cég ráadásul tudatosan készült a láthatóan növekvő idényekre, ezért előre megnövelte raktárkészletét. A forgalombővülésre reagálva a DIEGO új weboldalt, korszerűbb webshopot is üzembe állított. Ennek forgalma tavaly 500 százalékkal nőtt és részesedése, a közeljövő bővülésében várhatóan mind jelentősebb lesz majd. Idén februárban pedig elindult a szlovák és román webshop is.

Az erőfeszítéseket a jelek szerint a piac és a szakma egyaránt díjazza. „Mára tízszeres Magyar Brands és négyszeres Superbrands díjazottak vagyunk, tavaly is megkaptuk mind a kettőt. Ráadásul a Superbrands nemzetközi elismerés, így tudjuk használni a régiós országokban is. A Magyar Franchise Szövetség, amelynek tagja vagyunk az alapítása óta, tavaly marketingnagydíjra javasolt minket, mert teljesen megújítottuk a marketingkommunikációnkat, ezt az elismerést is megnyertük. A Magyar Marketing Szövetség pedig tavaly az év honlapjának választotta a DIEGO webáruházát e-kereskedelem kategóriában, amely egy új fejlesztés volt nálunk” – sorolja a sikereket Varga Balázs.

A további bővüléssel kapcsolatban az ügyvezető igazgató elmondta: „Magyarország teljesen lefedett, az összes megyeszékhely és Budapest is, minden nagyobb településen jelen vagyunk már mintegy 105 bolttal. Itt már nem tervezünk nyitásokat, csak átalakításokat, bővítéseket, felújításokat, illetve költözéseket. Szlovákiában és Romániában a jövőben is tervezzünk új üzletek megnyitását. A két ország közül a prioritás egyértelműen Románia, amely mind a területe, mind a lélekszáma, mind pedig gazdasági potenciálja miatt ígéretes piacnak számít.”

Fotó: DIEGO

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem