8 °C Budapest
Budapest, 2021. március 25.Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a kormány és a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. közötti, megújított stratégiai együttmûködési megállapodás aláírása után a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. március 25-én.MTI/Soós Lajos

Lesz gáz itthon? Megszólalt Szijjártó Péter a magyarországi energiaellátásról

2022. március 6. 15:36

Magyarország energiaellátása jelenleg zavartalanul, menetrendszerűen, a megkötött szerződéseknek megfelelően történik. Ennek keretében naponta 10 millió köbméternyi földgáz érkezik délről a Törökország-Bulgária-Szerbia útvonalon keresztül - közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebookon, azt követően, hogy Mevlüt Cavusoglu török kollégájával telefonon egyeztetett a földgázszállítások fenntartásának feltétlen szükségességéről.

Szijjártó Péter közölte, török kollégájának is elmondta, hogy miközben Magyarország az európai egység fenntartásában érdekelt, nem engedhetjük meg, hogy a háború árát a magyar emberek fizessék meg.

"Az energiaellátás szankcionálását ezért mindenképpen el fogjuk kerülni, s ahogy a pénteki brüsszeli beszélgetéseimen meggyőződhettem róla, szerencsére többen is ezt az álláspontot képviseljük az Európai Unióban" - fejtette ki a miniszter. Szijjártó Péter hangsúlyozta, az Ukrajnában zajló háború idején legfontosabb kötelességünk hazánk biztonságának garantálása, amely feladatnak több dimenziója is van. Kiemelte, a NATO pénteki külügyminiszteri értekezletén a

magyar érdeknek megfelelő álláspontot fogadtunk el: mindent el kell követni annak érdekében, hogy ne jöhessen létre közvetlen összeütközés a szövetség és Oroszország között. Kimondtuk: a NATO nem részese a háborúnak

- hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Címlapkép: Soós Lajos, MTI/MTVA 

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem