Nagybörzsönyben több lakóépület – köztük Palisca Mária háza és két szomszédos épület – falán két éve súlyos, vastag repedések jelentek meg. A jelenség azóta is...
Városi perspektívák Európa jövőjéről. Ezt a címet viselte az a konferencia, amit a 19. alkalommal megtartott Régiók és Városok Európai Hetén tartottak Brüsszelben. A regionális vezetők itt megosztották tapasztalataikat többek között a helyi demokrácia megerősítésével kapcsolatban, miközben megvitatták az innovatív részvételi gyakorlatok, a zöld projektek, a polgárok számára nyújtott digitális szolgáltatások, illetve a közösségek integrációjának jó példáit is. A HelloVidék pedig ezen a konferencián gyűjtötte össze az aktuális elképzelések irányait.
A konferencia résztvevői szerint a városokkal és a régiókkal való együttműködés új módjára van szükség ahhoz, hogy Európa közelebb kerülhessen az emberekhez. Az Európa jövőjéről szóló tanácskozás emellett lehetőséget kínált arra, hogy jobban bevonják az állampolgárokat az Európai Unió működésébe, valamint hogy előmozdítsák az európai részvételi stratégia kidolgozásának innovatív módjait. A szakemberek abban tökélesen egyetértettek, hogy támogatni és másolni kell a már bevált tanácskozási és részvételi gyakorlatokat. Ezek között említették például az önkormányzati költségvetés tervezés folyamatát, amibe a települések lakóit is bevonják, de kiemelték a közterek együttes kezelését. Úgy vélik, ezek „az értékeinken alapuló, európai megerősítő demokrácia megerősítésére szolgálnak”.
Erősítenék a helyi és regionális önkormányzatok szerepét
De hogy ez mit jelent pontosan? Azt olvasd el a HelloVidék cikkében!
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







