Július végére már 90 százalék feletti készültséget érhet el a Flórián téri felüljárók felújítása
Budapesten és Pest megyében a leginkább elégedetlenek a szakemberekkel a megrendelők - derült ki az Építőipari Bizalmi Index 2021. kutatásból. A felmérésben arra is rákérdeztek, hogy átlagosan mekkora kárt okoztak a közelmúltban a magyaroknak Mekkmesterek: kiderült, akár egy fürdőszobát is fel lehetne újítani az összegből. Sőt, a középső országrészben már a milliót súrolja a kárösszeg.
Sok szakember találkozik azzal, hogy valaki ajánlatot kér tőle, és végül mégsem vele csináltatják meg a munkát. Végül pár hónap múlva mégis őt hívják a megrendelők, mert a másik szaki kontármunkáját kell kijavítani - mondta az Építőipari Bizalmi Index 2021. kutatás eredményeinek ismertetésén Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője. A cégvezető hozzátette, a felmérés eredménye szerint elég sok kárt okoztak a megrendelőknek nem hozzáértő szakemberek.
Kiderült, hogy az építőipari bizalmi index a szakemberekkel kapcsolatban 3,53 egy ötös skálán. Tehát a megrendelők nagyjából átlagos munkát tapasztaltak az elmúlt időszakban a szakiktól, ami a cégvezető szerint "olyan jó is, meg nem is". A kitöltők 59 százaléka viszont öt, illetve 4 csillagra értékelte a szakembereket.
Országosan Budapesten és Pest megyében bíztak legkevésbé az emberek a szakikban, Tolna megyében pedig a legmagasabb ez az érték. Ennek az a magyarázata, hogy a fővárosban és Pest megyében összpontosul a munkák és a szakik java, így pedig a hibalehetőség is több, Tolnában pedig kevés a megrendelés, és a szakik is vélhetően jobban odafigyelnek.
Ha a kisebb településeken te rossz munkát végeztél, az hamar elterjed, de a nagy Budapesten ez nincs így
- mondta Markovich Béla. A szakmák tekintetében a legjobbra a villanyszerelők, ácsok, bádogosok, gépészek munkáját értékelték, a generálkivitelezőkét, kőmüvesekét, burkolókét pedig a legkevésbé jóra.
A cégvezető ezt azzal magyarázta, hogy a jól értékelt szakmák munkáját nem vizsgáljuk részletesen, csak működjön a fűtés, ne ázzon a tető. A kivitelezők, kőművesek, burkolók munkája pedig látványos, a megrendelők ezeket tüzepesebben átvizsgálják.
A generálkivitelzőknek a legtöbben 1 csillagot adtak, ezt Markovich Béla azzal magyarázta, hogy bármi probléma van a szakik munkájával, a megrendelők ostora rajtuk csattan.
Sok a Mekkmester Magyarországon
A felmérésből kiderült, hogy
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
a megrendelők harmada tapasztalt kontármunkát a szakemberektől.
És minden kontármunka kár - mondta a cégvezető, hiszen ezeket később mind ki kell javíttatni egy hozzáértővel. A felmérés szerint
a kontár melósok fejenként átlagosan 753 ezer forintnyi kárt okoztak a megrendelőknek.
Ezt a számot egyszerűen rossz nézni, valamit tenni kell - húzta alá Markovich Béla. Kiderült, hogy Budapesten és Közép-Magyarországon az ügyfelek 41 százaléka tapasztalt kontár munkát a Mekkmesterektől, míg a Dél-Dunántúlon 28 százalék szenvedett kárt a hozzánemértés miatt.
A fővárosban és Közép-Magyarországon, valamint a Dél-Alföndön majdnem 1 millió forintos az átlagos kárösszeg, amit a kontár mesterek okoztak.
Markovich Béla szerint nem feltétlen arról van szó, hogy ezek a mesteremberek rosszat akarnak, elvállalnak olyan munkákat, amikhez annyira nem értenek, vagy pedig be vannak táblázva, és kapkodnak.
Ezzel a legális trükkel spórolnak egy vagyont klímájukon, légkondijukon az élelmes magyarok 2026-ban
A légkondicionáló ma már egyre több magyar háztartásban alapfelszereltségnek számít.







