Világháborús robbanótest hatástalanítása miatt jelentős lezárásokra és lakossági kitelepítésre kell készülni október 18-án, vasárnap Budapest XVIII. kerületében.
A belföldi népességmozgás évek óta nagyjából állandónak tekinthető iránya és mértéke is megváltozott az elmúlt évben. 2020-ban összességében kevesebben kerestek új állandó lakóhelyet, a városok vándorlási mérlege negatív volt, míg a községek népességvonzó ereje tovább nőtt. A legnépszerűbb megyék Pest, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Fejér és Somogy voltak. Szakértők most a KSH népmozgalmi adatai alapján vizsgálja az ingatlanpiac változásait.
Az országos adatok alapján a népességmozgás 2014 óta növekedő mértéke, feltételezhetően a koronavírus járvány hatására 2020-ban megtorpant, az év folyamán közel 7 százalékkal kevesebben változtattak állandó lakóhelyet, mint egy évvel korábban. A KSH vonatkozó statisztikái szerint a vándorlási különbözet (egy adott területen 1000 lakosra vetítve az el- és odavándorlók száma) tavaly Pest megyében volt a legmagasabb, ugyanakkor a 11,5 ezrelékes érték elmarad a 2018-as, 13,2 ezrelékes időszakos rekordtól.
A fővárosból kiköltözők száma tavaly már ötödik éve meghaladta a beköltözőkét, és a többi városban is már második éve csökkent a vándorlásból származó népességnövekedés. Ugyanakkor a községek népszerűsége ugrásszerűen nőtt az elmúlt két-három évben.
A rövidtávú folyamatok, a fővárosi ingatlanpiac megtorpanása, az agglomeráció térnyerése és a pandémia miatti korlátozások mellett a népességmozgás hosszú távon is szorosan követi az ingatlanpiac eseményeit. A 2009 és 2013 közötti folyamatos visszaesés a belföldi vándorlásban pontosan egybeesik a hazai ingatlanárak mélyrepülésével, míg a lakáspiac 2014-es ismételt fellendülése a lakóhelyváltások ugrásszerű emelkedésében is tetten érhető
– mutatott rá Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. A legvonzóbb terület 2020-ban is Pest megye volt, de az elmúlt két év csökkenő vándorlási különbözete összefüggésben állhat a folyamatosan emelkedő megyei ingatlanárakkal. Itt az OTP Lakóingatlan Értéktérképnek adatai alapján tavaly átlagosan 395 ezer forintos négyzetméterárral találkozhattak az érdeklődők. Szintén többen költöztek a Közép-, Nyugat-, és Dél-Dunántúlra, mint ahányan elköltöztek a régióból, míg az Alföldre és az észak-magyarországi régióra, bár csökkenő mértékben, de továbbra is az elvándorlás jellemző. 2020-ban azonban a főváros vándorlási vesztesége volt a legjelentősebb.
„A budapesti lakosság vándorlásból származó csökkenése öt éve tart. Ennek abszolút számban kifejezett mértéke (-8.600 fő) 2020-ban 16 éves rekordot döntött. Ezzel egyidőben viszont a községek népességgyarapodása (+13.300 fő) megközelítette a 2004-es csúcsot. Érdemes párhuzamot vonnia fővárosban nagyjából ez idő tájt lendületet kapott tömeges lakóparki, nagy volumenű társasházi beruházásokkal, amelyek a megfizethető lakhatás lehetőségével vonzották akkoriban Budapestre a vidéki lakosságot" – tette hozzá Valkó Dávid.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Megyei szinten vizsgálva a népességmozgást egyértelműen kirajzolódik a balatoni ingatlanpiac népszerűségének robbanásszerű növekedése. A legnagyobb vonzerővel bíró Pest megyét ugyanis Veszprém és Somogy megye követik 8,6 és 8,3 ezrelékes vándorlási különbözettel. Győr-Moson-Sopron megye népszerűsége az előző évhez viszonyítva tavaly 9,1-ről 7,1 ezrelékre csökkent, míg Fejér megyében 5,8 ezrelékre nőtt.
A dunántúli megyék – Győr-Moson-Sopron kivételével, ahová a legtöbben Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből költöztek – lakosságszám gyarapodása elsősorban a fővárosból és Pest megyéből odaköltözőknek köszönhető, Pest megye népességét pedig döntően Budapestről kiköltözők hizlalják
A legnépszerűbb megyék mindegyikében növekedtek tavaly az ingatlanárak. Veszprém megyében 361 ezer, Somogy megyében 444 ezer, Győr-Moson-Sopron megyében közel 400 ezer és Fejér megyében megközelítően 330 ezer forint volt az ingatlanok átlagos négyzetméterára. 2020-ban a legtöbben Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből vándoroltak el, ők elsősorban a fővárosban és Pest megyében találtak új állandó lakóhelyet. A legkeletibb megyénkben a lakóingatlanok átlagos négyzetméterára 265 ezer forint, míg a legészakibb megyében valamivel kevesebb, mint 203 ezer forint volt tavaly.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







